Átfogó publikáció készül Gútáról

V. KRASZNICA MELITTAGúta. November végéig kell elkészülnie annak a helytörténeti és földrajzi kiadványnak, amely segédtankönyvként szolgál majd a gútai alapiskolák felső tagozatos diákjai számára.

V. KRASZNICA MELITTA

Gúta. November végéig kell elkészülnie annak a helytörténeti és földrajzi kiadványnak, amely segédtankönyvként szolgál majd a gútai alapiskolák felső tagozatos diákjai számára. Emellett egy átfogó, tudományos igényességgel megírt könyv is megjelenik a városról.

Rigó Magdolna, az önkormányzat kulturális és kulturális örökség bizottságának elnöke a legutóbbi testületi ülésen számolt be arról, milyen stádiumban van a segédtankönyv előkészítése. Elmondta, a földrajzi rész, amelyet Bagita Judit és Varga Tamás állított össze, már kész, a történelmi résszel viszont problémák adódtak. Ennek megírására Angyal Béla helytörténészt, városi képviselőt kérték fel tavaly decemberben, aki nagyon alapos munkát végzett, ám az metodikailag nem felel meg egy segédtankönyvvel szemben támasztott követelményeknek. Madarász Róbert, az iskolaügyi bizottság vezetője, a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója osztotta Rigó Magdolna véleményét. „Angyal Béla nagyon magas szintű, szinte tudományos jellegű munkát tett le az asztalra, de terjedelme, nyelvezete nem felel meg a diákok életkori sajátosságainak” – mondta Madarász Róbert. A kulturális bizottság ezért új szerkesztőket javasolt a történeti rész megírására, mégpedig Madarász Róbert, Samu István, Bagita Judit és Varga Tamás személyében. Angyal Béla megjegyezte, ha a testület új szerkesztők mellett dönt, nem járul hozzá, hogy az általa összegyűjtött kutatási adatok, dokumentumok szerepeljenek a kiadványban. Lengyel István, a pénzügyi bizottság elnöke viszont arra figyelmeztetett, ha a város kifizette a honoráriumot a munkáért, fel is használhatja a megírt szöveget. Végül kompromisszumos határozatot fogadtak el a képviselők: egyrészt jóváhagyták a történelmi rész új szerkesztőinek névsorát, akik elkészítik a segédtankönyvet, másrészt a város könyv formájában megjelenteti Angyal Béla munkáját is, amelyhez viszont csatolják az átdolgozott, bővített földrajzi fejezeteket. Ilyen publikáció ugyanis eddig még nem jelent meg Gútáról, viszont – ebben maradéktalanul egyetértettek a képviselők – nagy szükség volna rá. A könyv kiadására a jövő évi költségvetésben különítik el a fedezetet, de pályázni is szeretne erre a célra a város.

„A segédtankönyv ötlete a sikertelen gútai népszavazást követően fogalmazódott meg bennem, amikor a polgárok többsége nem tartotta fontosnak, hogy Gúta a szlovák változatban is visszakapja eredeti, ősi nevét – mondta Rigó Magdolna. – Úgy gondolom, nagy szükség van arra, hogy a diákok megismerkedjenek szülővárosuk történelmével, büszkék legyenek őseikre. A családok többségében ugyanis, sajnálatos módon nem öröklődnek át ezek az ismeretek, hagyományok.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?