Átépítés csak a negyedik negyedévben

KirályhelmecEgyelőre nem kezdődött el a bodrogközi település városi hivatalának átépítése, ám a munkálatokat még idén elvégzik.Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a földszinten új ügyintéző helyek kialakítását tervezték, ahol csökkent munkaképességű személyeket

Királyhelmec

Egyelőre nem kezdődött el a bodrogközi település városi hivatalának átépítése, ám a munkálatokat még idén elvégzik.

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a földszinten új ügyintéző helyek kialakítását tervezték, ahol csökkent munkaképességű személyeket alkalmaztak volna. A védett műhely működtetésével kapcsolatos kiadásokat nagyrészt a munka-, szociális és családügyi minisztérium támogatásából kívánták fedezni. Időközben azonban kiderült, hogy a jelenleg hatályos előírások szerint az átépítést – gyakorlatilag a műhely kialakítását – nem lehet a meglevő támogatási formából finanszírozni, azt csupán a berendezési tárgyak és a számítógépek megvásárlására költhetnék. Királyhelmecen viszont a tervek szerint kb. 15-18 ezer eurós költséggel az épület földszintjének egy részét térelválasztó elemekkel elfalaznák, s itt három új ügyfélablakot, új irodákat és szociális helyiségeket alakítanának ki, valamint a portát is átépítenék. A fejlesztés befejeztével a polgárok itt a jelenleginél gyorsabban és egyszerűbben intézhetnék hivatali ügyeiket, illetve egy helyen kaphatnák meg a tájékoztatást és a formanyomtatványokat.

A beruházást már idén tavasszal meg szerették volna valósítani, de kiderült, az erre szánt pénz – egy számviteli hiba miatt – nincs a város költségvetésében. Balog Csaba elmondta, a nyár elején úgy határoztak, hogy a következő hetekben elsősorban a köztereken valósítanak meg fejlesztéseket – például új parkolóhelyeket alakítanak ki –, a belsőépítési munkákat év végére halasztják. A városháza földszintjének átépítéséhez szükséges 15-18 ezer euróval azonban a hitelek konszolidációja, illetve a költségvetés módosítása után már most gazdálkodhat a település.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?