Átalakítanák a Szenci Városi Hivatalt

A város építészeti pályázatot hirdet a Május 1. téren álló épület kibővítésére és felújítására.SzencÉpítészeti pályázatot hirdet a város a Május 1. téren álló városi hivatal felújítására és bővítésére.

A város építészeti pályázatot hirdet a Május 1. téren álló épület kibővítésére és felújítására.

Szenc

Építészeti pályázatot hirdet a város a Május 1. téren álló városi hivatal felújítására és bővítésére. Arról nem döntöttek, mikor valósulhat meg az átépítés.

A városi hivatal már kinőtte a központban álló történelmi épületet. Szenc népességének növekedése miatt több alkalmazottra és több helyre van szükség a hivatalban, a beadvány szerint már most kevesebb az iroda az épületben, mint amennyire szükség lenne. Ezért a város új szárnnyal bővítené az épületet, átalakítaná a meglevő irodákat, gazdaságosabbá tenné a hivatalt, ahol mindent egy helyen intézhetnének a lakosok, és ügyfélközpont is helyet kapna. Boris Tušer, a városi hivatal városfejlesztési osztályának vezetője elmondta, az építészeti pályázatnak köszönhetően kiderül, hogyan használhatják ki a leghatékonyabban a városi hivatal termeit. Jana Turanská képviselő rámutatott, hogy a város már több mint ötszázezer eurót költött a városháza előkészítésére az egykori rendelőintézet területén. Karol Kvál polgármester közölte, hogy oda városházát terveznek, ahol új irodákat és házasságkötő termet alakítanának ki, a ház nem egyenértékű a hivatallal. Turanská arra is kitért, hogy kevés a parkolóhely a városi hivatal környékén.

A tervek szerint a pályázat öttagú zsűrijében két önkormányzati képviselő és neves építészek bírálnák el a projekteket, az eredményes pályázók pénzjutalmat kaphatnak. A pályázat egy-másfél millió euró költségvetéssel számol. Azért tüntették fel az összeget, hogy a tervezőknek legyen elképzelésük arról, mennyit szán a város a projektre. A képviselők közül kilenc támogatta a pályázat meghirdetését, öten tartózkodtak, egy képviselő ellene szavazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?