Átadták a vajkai komp beléptető rendszerét

SZABÓ CSILLAVajka. Átadták a vajkai komp új beléptető rendszerét.

SZABÓ CSILLA

Vajka. Átadták a vajkai komp új beléptető rendszerét. Az átadáson Peter Žiga, a környezetvédelmi minisztérium tárcavezetője bejelentette, jövőre helyezik üzembe az új komphajót.

„A vízerőmű megépülése óta keveset foglalkozott a kormány az itt kialakult helyzettel, de 2012 őszétől egyre több figyelem irányul az erőműre. Úgy vélem, ezekkel a fejlesztésekkel megkönnyítjük az itt élők életét, akiknek naponta gondot okoz, hogy a túlpartra jussanak. Örülök, hogy az itt lakók elképzelései alapján tudtuk megvalósítani a beruházást” – mondta Peter Žiga. Beszédében kitért arra is, hogy a környékbeli települések jelezték, új kompra is szükség lenne, mivel a jelenlegi már elavult. „Jövő év január 1-jén helyezzük üzembe az új komphajót” – mondta Peter Žiga, majd hozzátette, kívánja, hogy az új rendszer szolgálja jól a helyi lakosokat. Az új komp a jelenleginél több – 12 helyett 18 – férőhelyes lesz, ködben és magas vízálláskor is közlekedhet.

„A beléptető rendszer lényege, hogy a Duna két medre közötti települések lakói előnyt kapjanak a kompra jutásnál” – közölte Ladislav Lazár, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat vezérigazgatója, a bősi vízerőmű kormánybiztosa. A rendszer elve egy sorompón és egy érzékelőn alapul. A helyi lakosok autójának rendszámát betáplálják egy rendszerbe, a sorompóhoz érve az érzékelő leolvassa. Ha a szenzor egyezést talál a rendszerrel, beengedi az autót a hat, helyiek számára fenntartott megállóhelyre. „A rendszer bevezetésével először érezzük azt, hogy a bősi vízerőmű és felvízcsatorna megépülése óta valóban foglalkoznak az itt élő emberek problémáival” – nyilatkozta Álló Donát, Vajka polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?