Dél-Komárom/Észak-KomáromA napokban adták át a Dél-Komárom és Almásfüzitő közt 7 milliárd forintból (23,3 millió euró) megépült árvízvédelmi rendszert.
Árvízvédelmi beruházások a Dunán
Dél-Komárom/
Észak-Komárom
A napokban adták át a Dél-Komárom és Almásfüzitő közt 7 milliárd forintból (23,3 millió euró) megépült árvízvédelmi rendszert. A beruházás részeként 10 kilométeren megerősítették az árvízvédelmi gátat, négy kilométeren új védmű épült, a dél-komáromi vasútállomással szemben pedig 522 méteres hosszúságban a korábbi kőburkolatú földtöltés helyett árvízvédelmi fal és burkolt töltéskorona készült.
Az új dunai gát alapkövét 2014 elején Orbán Viktor magyar miniszterelnök tette le, a munkálatok tavaly februárban kezdődtek. A korszerű árvízvédelmi rendszer hiánya a 2013-as árvíz idején mutatkozott meg igazán, amikor 845 centiméteren tetőzött a Duna, és csak a szakemberek, önkéntesek és a hadsereg összefogásának volt köszönhető, hogy a víz nem öntötte el a várost és a térséget. A magyar állam a 2007–2014-es ciklusban 213 milliárd forintot (710 millió euró) fordított árvízvédelemre, az összegből 403 kilométeren erősítették meg a védvonalat, és számos helyen épültek zsilipek, víztározók, gátőrházak.
Hoffmann Imre, a vízügyért felelős helyettes államtitkár az átadón rámutatott, hogy a Dél-Komárom–Almásfüzitő gátvonal prioritást élvezett; a 2013-as árvíz idején 29 ezer embert fenyegetett itt az árvíz. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere szerint a megnövekedett biztonság mellett a város élhető Duna- partot is kapott, amely a jövőben turisztikai célokat is szolgálhat. A munkálatok során római kori régészeti lelőhelyre is rábukkantak, az ásatások a mai napig folytatódnak. Eddig egy hatszáz méter hosszú és negyven méter széles összefüggő városrészt, egy nyolcszáz négyzetméternyi fürdőkomplexumot sikerült feltárni, és számos tárgyi lelet is előkerült. Az ásatások menetét és a leleteket bemutató kiállítás a Monostori erődben látható.
Észak-Komáromban az elmúlt hónapokban a Duna és a Vág mentén zajlottak a munkálatok; a projekt keretében a már meglévő árvízvédelmi falak nyílásait újították fel. A régi záróelemeket korszerű, alumíniumból készült elemekre cserélték, olyanokra, amelyhez hasonlóak már Pozsonynál és Párkánynál is jó szolgálatot tettek a 2013-as árvíz idején.
Az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás értéke több mint 700 ezer euró volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.