Aratóünnepség és csata is lesz

140-en voltak kíváncsiak a megújuló kastélyra
GALÁNTA |

Két nagyobb rendezvény várható a nyár folyamán a galántai Esterházy-kastélyban: az aratóünnepség és a nagyvezekényi csatát idéző bemutató. A déli torony felújítása várhatóan év végére befejeződik.

 

A város képviselő-testülete még áprilisi ülésén döntött úgy, hogy nem rendezi meg a hagyományos Galántai Vásárt a koronavírus miatt elrendelt korlátozások miatt. Peter Paška, Galánta polgármestere korábban elmondta, ha be akarják tartani az intézkedéseket, akkor nincs értelme megrendezni a vásár 36. évfolyamát, illetve az enyhítések bevezetésével már nem lett volna elegendő idő arra, hogy a megszokott színvonalon lehessen megvalósítani a rendezvényt. A város vezetése szinte egyhangúlag egyetértett abban, hogy a megvalósításra szánt összeget célszerűbb lesz a járvány miatt fellépő gazdasági problémák megoldására fordítani. 

Aratóünnepség és csata

A vásár helyett, annak tervezett időpontjában, augusztus 13-15-én aratóünnepséget szerveznek az Esterházy-kastély udvarán. Egy héttel később, augusztus 22-23-án az 1652-es nagyvezekényi csata emlékére szervez a Neogótikus Kastély Polgári Társulás nagyszabású rendezvényt. „Természetesen a lehetőségekhez mérten, de az előző évekhez hasonlóan szeretnénk egy színvonalas rendezvényt tartani a csata emlékére, amelyben a királyi csapatok a törökökkel csaptak össze. A magyarok seregét Forgách Ádám érsekújvári főkapitány vezette, amelynek sikerült a csaknem háromszoros túlerővel bíró török csapatot legyőznie. A csatában az Eszterházy család négy tagja halt hősi halált: Esterházy László, Esterházy Ferenc, Esterházy Tamás és Esterházy Gáspár” – mondta el lapunknak Takáč Zsolt, a Neogótikus Kastély Polgári Társulás elnöke, akitől azt is megtudtuk, a Nagyszombat megye élménye (Trnavský kraj zážitkov) projekt keretében a Visit Trnava nevű ügynökséggel közös szervezésben 140 látogató érkezett Galántára július 16-án, hogy részt vegyenek a kastély bemutatásán. 

Becses vendég Galántán

„A nyílt nap megszervezésével az ügynökség megpróbálta felhívni a figyelmet a kastélyra, illetve Nagyszombat megye látnivalóira” – tette hozzá a társulás elnöke. A múlt héten egy másik fontos látogató is tiszteletét tette a galántai kastélyban, mégpedig a család cseklészi ágának leszármazottja, Esterházy Etelka, a néhai gróf Esterházy Géza özvegye. Esterházy Etelka Münchenben él. Férjét kívánságára 2019 januárjában temették el a cseklészi családi kriptában. A grófné férje nyughelyének látogatása után állt meg Galántán és a tallósi temetőben, ahol ugyancsak a rokonok sírját látogatta meg. A galántai kastély északi tornyát a polgári társulásnak köszönhetően felújították, jelenleg a déli torony felújítása zajlik. A tervek szerint év végére befejezik a munkát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?