Aratási ünnepséget rendeztek

A hagyományokat felelevenítő eseményen részt vett Gál Gábor, az MKP parlamenti képviselője, a környező települések polgármesterei, az egyház képviselői és természetesen a falu apraja-nagyja. Ambrus Erika lelkész Isten Noénak tett ígéretét idézte fel az ünnepi istentiszteleten, „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjszaka”, mellyel ismét szövetséget kötött az Úr az emberiséggel. Ambrus Erika az aratást a legfontosabb és legnemesebb munkának nevezte az ember életében, mint megjegyezte: „múltunk, őseink hagyományaiból és helytállásából tanulunk és vetünk”, ezért is fontos ünnepelni a „valós és lelki vetőket és aratókat”. A kenyér ünnepe is ez az alkalom, az azt megteremtő munkáé és munkásé, s ha nem is mindig az arat, aki vet, soha nem mindegy, milyen is az a vetés. A budapesti Tabulatúra régizene- együttes két tagja, Rossa Levente Bors és Bencze Balázs a reformáció kezdeti időszakában, a hőskorban keletkezett zsoltárokból válogatott össze egy csokorra valót. A Fegyverneki Református Gyülekezet Énekkarának tagjai pedig mai keresztyén énekekkel vallottak hitükről. Ambrus Erika elmondta: Vicenc Árpádnak, a gyülekezet gondnokának a fejében született meg az ötlet még tavaly, hogy a már szinte teljesen elfeledett hagyományos aratást fel kellene eleveníteni. „A fiatalok már nem tudják, hogy is történt ez, meg akartam mutatni, miként végeztük ezt a nehéz munkát valaha, mit hagytak ránk az apáink. Megemlítettem a lelkésznőnek, s ő lelkesen támogatta az ötletet. Egy évvel ezelőtt még egyházon belül szerveztük meg, alig húszan voltunk, idén már a falu is csatlakozott, már sokkal nagyobb rendezvény lett ez a mi aratóünnepségünk” – mesélte Árpi bácsi. A templom előtti téren sereglettek össze a vendégek és a kisölvediek, majd’ száz ember és Vicenc Árpád vezetésével, az aratókoszorút követve a közeli búzatáblához vonultak. A hetvennégy éves férfi 15 évesen már maga is aratott, utoljára 1951-ben volt hagyományos kézi aratás, azután már nagyüzemben, gépesítve ment a munka. „Tokolyós tarisznya” helyett egy textiltáskát akasztott a kaszára, a szükséges kellékekkel. A fenőkő tokját rejti a titokzatos „tokolyó” név, de itt van a kalapács és a földbe szúrható kaszaüllő, kéznél kell, hogy legyenek, ha esetleg kimegy a kasza éle, a marokkötést segítő kötőfa, sarló és a fonál is a táskába került. A kasza fontos része a „galymó”, ez a félkörben a kaszanyélre erősített vessző „kíséri, hárítja a gabonát, hogy rendre dőljön, ne össze-vissza”. A kaszást a marokszedő menyecske követte háti kassal. A búzatáblán hamar elkészült a félkereszt, mely hagyományosan tizenhárom „kívéből” áll, az utolsó kéve a „pap”, ezt az aratónak a fején kell a félkereszthez vinni, s kalásszal nyugat felé ráhelyezni, „így kívánták apáink”, ez az előző generációk bölcsessége és tapasztalata, így nehezebben dönti el a szél. Néhányan ki is próbálták a kemény munkát, melyről Árpád bácsi megjegyezte, „időjárás nem számított, ha negyven fokban, akkor negyven fokban kellett elvégezni a munkát”.

Kun Ferencz, a magyarországi Rákóczi Szövetség alelnöke a kultúrtörténet felől közelített a témához. Szavai szerint az aratási hálaadás az egyetlen olyan ünnep, melyet a kereszténység a pogányságtól szinte változtatás nélkül átvett. Elmondta, keleten az aratás vége, nyugaton viszont általában az aratás eleje az ünnep, beszélt az írek, az észak-amerikaiak, s természetesen Közép-Európa rítusairól, mítoszairól, szokásairól. Bacsa Zoltán polgármester figyelmeztetett mindenkit, ne az legyen a hagyományőrzés, hogy egy évben egyszer elővesszük a régi ruhákat, s eléneklünk egy dalt. A régmúlt egy darabja segíthet a jelenkor problémáit is megoldani. Bacsa szerint életünk kulcsszava az összetartás, összefogás és egymás tisztelete legyen, a nemzetért, „a családért és az egyénért mindennap tegyünk meg mindent”.

A kultúrműsorban fellépett Bacsó Mátyás, aki az elmúlt három évtized könnyűzenei örökzöldjeivel szórakoztatta a közönséget, a Veresegyházi Hagyományőrzők pedig aratási műsorral készültek. A gyerekek kézművesekkel készíthettek nádsípot, gyermekjátékokat, s lovagolhattak is, ha kedvük úgy tartotta.