Aranykoldus fesztivál a keleti végeken

A koldusszobrocska idén Krakkóba utazott „Normális” filmfesztivált képzeljenek el, versenyfilmekkel, díjakkal, zsűrivel. Itt talán kevesebb a csillogás, a külcsín, és jóval több a belbecs. A városi tévék ugyanis mára elegendő kunsztot lestek el a „nagyoktól” ahhoz, hogy a gyors tájékoztatáson túl maradandót is alkothassanak. Az pedig, hogy egymástól is tanulhatnának ezt-azt, hogy megbeszélhetnék ügyes-bajos dolgaikat, a kassai TV NAŠA vezetőinek ötlete volt. A gondolatot nyolc évvel ezelőtt tett követte, azóta pedig duzzad, gyarapszik és híresül Európa egyetlen ilyen jellegű fesztiválja, az Aranykoldus.

Az elnevezés telitalálat. Jelenti egyrészt Kassa egyik legendákkal övezett szobrát, másrészt utal a városi tévék többnyire sanyarú anyagi helyzetére. A fesztivál fődíja ama bizonyos koldusszobrocska bronz mása, amely tetszetős, frappáns, könnyen hazavihető, ám nehezen megnyerhető. A mércét ugyanis évről évre magasabbra teszik, a nemzetközi zsűri egyre finnyásabb, ma már nem lehet akármivel meghatni őket.

Idén 17 országból 120 résztvevő érkezett Kassára, akik 50 televíziót, illetve produkciós társaságot képviseltek. Az előzsűri harmincnégy hosszabb-rövidebb filmet válogatott be a versenybe. Díszvendégnek sikerült elcsalni a fesztiválra Charlie Chaplin egyik fiát, aki maga is egy produkciós irodát vezet, és nemrég rendezett filmet édesapja emlékére. Eugen Chaplin Svájcban él, és állítólag a kolduspárhuzammal hatotta őt meg Eva Dekanovská, a fesztivál igazgatója. Az egyórás film vetítéséről sajnos lekéstem, a díszvendég azonban készségesen elmesélte, miről szól. Chaplint mint édesapát mutatja be, a családi archívumban talált szupernyolcas-felvételek segítségével. A nagy csavargó halálának 25. évfordulója van idén, decemberben a világ is láthatja, amit a kassaiak már október elején láttak.

A négy nap alatt annyi eső esett, mint azelőtt egy hónap során. Kimerészkedni nem volt érdemes, ezért a megszokottnál is többen nyüzsögtek a Centrum szálló vetítőtermében. Itt folytak a kísérőrendezvények is, a viták, az előadások, a szakmai tanácskozások. Szó esett egyebek közt a tévésimidzs-teremtés fontosságáról, az újságíró-etikáról, a háborús tudósítók munkájáról, valamint arról, hogyan maradjon egy tévécsatorna „tiszta” a választási kampány idején.

Számomra a legérdekesebbnek az etnikai és nemzeti kisebbségek tévés megjelenítéséről szóló vita bizonyult. Alain Modoux UNESCO-tanácsadó szerint a bevándorlókat a fejlett Európa is másodrendű polgároknak tekinti, és nemhogy saját tévé- és rádióműsoraik nincsenek, de még a nagy csatornák sem vesznek róluk tudomást. Ha pedig egy bevándorló a többségi sajtóban szeretne állást találni, szinte a lehetetlent akarja. „Azok a nemzeti kisebbségek, amelyek nem politikai okokból élnek egy-egy országban, hanem már nagyszüleik is ott születtek, jobb helyzetben vannak. A demokratikus társadalmakban joguk van saját elektronikus sajtóra, és az államnak kötelessége megadni nekik ezt a jogot” – mondta a fórum vezetője. Hogy ez mennyire így van, azt leglátványosabban a svájci Frederick Stucki illusztrálta. Ez a messziről jött ember olyan rádiótól érkezett, amely három nemzetiségnek három nyelven sugároz műsort, holott a svájci németek tudnak franciául, az olaszok tudnak németül, és persze fordítva. A Canal 3-nak is két frekvenciája van, a polgár oda teker, ahol anyanyelvén szólnak hozzá. „Ezt nem hiszem el, most találja ki!” – csúszik ki a számon, mire Turay Zoltán, a zsűri magyarországi tagja bólogatni kezd mellettem, hogy ez bizony tényleg így van. Az egri városi televízió szerkesztőjétől több érdekes dolgot tudtam meg, például azt, hogy a pedagógusfizetések emelése romba döntheti a magyarországi városi tévéket. Az elektronikus sajtóban ugyanis eddig sok tanár dolgozott, akik szeptembertől visszamentek eredeti szakmájukba. „A közelgő helyhatósági választások szintén új helyzetet teremthetnek. Vannak olyan tévék, amelyek a város vezetésétől függnek, ezek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, mert csak így juthatnak támogatáshoz. Ha változik a vezetés, az ő helyzetük is bizonytalanná válik. A parlamenti választások eredményei is sok helyi csatorna kasszáját befolyásolták. A Fidesz-közeli tévék nagyságrendekkel több pénzt kaptak működésre, mint a teljesen függetlenek vagy a másik oldallal szimpatizálók. Most ők reszketnek” – véli Turay Zoltán, aki szerint ez természetes folyamat, hiszen a magyarországi városok nem prosperálnak olyan jól, hogy fenn tudjanak tartani egy-egy nagyobb városi tévét.

A nemzetközi zsűri egyre finnyásabbRobert Sándor felvételei Jugoszláviában nincs ilyen sakk-matt helyzet, a Miskolc nagyságú Nisben például tizenöt kis televízió működik. Ezeket magáncégek pénzelik, és egyelőre nincs gondjuk. A jugoszláv csatornák versenyfilmjei a kassai fesztivál élvonalát alkotják, évente nyernek egy-két díjat. A Balkánon egyébként is erős a dokumentum- és a hírműfaj, a zsűri elnöke szerint ennek fő oka a háború. „Az emberi sorsokat megváltoztató, családok életébe belegázoló háború, az etnikai zavargások, a létbizonytalanság érzése, az új határok kifogyhatatlan tárházai a feldolgozandó témáknak” – állítja Ed Baumeister amerikai tévés szakértő. Szerinte egyébként – a szakmai fejlődés tempóját látva – nem kizárt, hogy a helyi csatornák nézettség tekintetében öt éven belül Közép-Európában is lekörözik az állami televíziót. A mozgékony helyi tévéstábok azonnal ott tudnak teremni, ahol történik valami, és mire az államiak észbe kapnak, a város lakossága már a helyi tévében nézi, mi történt ama bizonyos szomszéd utcában. Korunk tévénézőjének Baumeister szerint elege van a politikából és a politikusok fizimiskájából, emberi sorsokra kíváncsi, empatikusan elmesélt mindennapi, ám általánosítható történetek kötik le, magára akar ismerni a képernyőn. Fókuszba kerülnek a szellemi és testi fogyatékosok, az egymás mellett élő etnikumok, az apró, helyi gondok, amelyek természetesen országos jelentőségűvé is válhatnak. Kassán is ezek a témák domináltak, érdekes volt látni, hogyan közelítik meg ugyanazt a problematikát más-más országokban.

Végül következzék az eredményhirdetést. A koldusszobrocska idén Krakkóba utazott, a lengyel stáb szó szerint az életét kockáztatta érte. Egy rendőrségi bevetésen vettek részt, méghozzá golyóálló mellényben, és lebilincselő oknyomozó riportfilmet kerekítettek, „Játékszabályok” címmel. A főpolgármester díját a jugoszláviai Csacsek város tévései érdemelték ki a „Balkán fölött az ég” című, valós és lelki határokról szóló filmjükért. A helyi televíziók Szlovákiai Asszociációja egy fehérorosz televíziónak ítélte oda díját egy babonaságokról és népi hiedelmekről szóló humoros versenyműért. Mivel összesen tizenkét különböző díjat osztottak ki Kassán, kevesen mentek haza üres kézzel.

Az általunk megkérdezettek egy emberként dicsérték a szervezést és a fesztivál programját. Eva Dekanovská igazgatónő is elégedetten summázta: „Soha még ennyi külföldi szakember nem jött össze Kassán, és a program is rendkívül színesre sikeredett. Idén első ízben támogatták a fesztivált az országos hatósugarú tévék, a Szlovák Televízió, a TA3 és a Markíza. Ismét feljebb került a léc” – konstatálta a kassai TV NAŠA egyik alapítója, akit épp ezért szomorít el kissé, hogy a kassai városi csatornát bekebelező JOJ TV-t hidegen hagyta a fesztivál. Nemcsak hogy nem támogatták ezt az európai unikumnak számító kezdeményezést, de az Aranykoldus reklámklipjének sugárzásáért pénzt kértek a szervezőktől. Ezt azonban a fesztivál elégedett résztvevőinek nem kell tudniuk, önöknek is csak azért mondom el, mert a dolog sokat elárul a helyi viszonyokról. Ez az Európa-szerte egyre ismertebb és elismertebb fesztivál állandó anyagi gondokkal küzd, állami támogatást idén sem kapott, bár Ján Figeľ külügyi államtitkár vállalt védnökséget fölötte. Ez a téma is megérne egy oknyomozó riportfilmet...