Anyanyelvismeretből kitűnő

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. Tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyt, melynek országos döntőjét kedden Érsekújvárban, a Csemadok-székházban tartották.

Jókai Tibor, az SZMPSZ irodavezetője a megnyitóban elmondta, a szlovákiai magyar iskolák legfontosabb jellemzője, hogy a nemzet kultúráját, hagyományait, az anyanyelvet, amelyen kiteljesedik az ember gondolkodása, átörökíti és átadja a legifjabb generációnak. Az anyanyelvet azonban igényesen kell elsajátítani. A helyesírási vetélkedő mára mozgalommá vált, a pedagógusok munkáját dicséri, hogy csaknem ezer tanulót vonnak be minden évben az iskolai fordulókba. A versenyzőket a vendéglátó szerepét vállaló érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola nevében Novák Monika igazgató köszöntötte. Két kategóriában 20-20 versenyző indult. A könyvajándékról az SZMPSZ gondoskodott. „Örömünkre szolgál, hogy Szlovákia minden tájáról érkeztek tanulók, még a távoli Nagyszelmencről is. Az elmúlt tizenöt évben több Arany Okleveles pedagógussal büszkélkedhetünk, akiknek a diákjai részt vettek a Budapesten megrendezett Kárpát-medencei döntőben. Arany Oklevélre azok jogosultak, akinek legalább négyszer szerepeltek a diákjai a budapesti döntőben, legutóbb Ódor Anikó, az ekeli Hetényi János Alapiskola és Óvoda pedagógusa kapta az elismerést” – tájékoztatott Csicsay Sarolta, a rendezvény egyik állandó koordinátora. A hetedik osztályosok kategóriájában első lett Mézes Júlia, a komáromi Munka Utcai Alapiskolából, második Csandal Rebeka a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolából, harmadik Janáček Alexandra a nagymegyeri Dobó István Alapiskola tanulója lett, negyedik helyen végzett Gelle Sára, a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola tanulója.

A nyolcadik osztályos tanulók kategóriájában Šindler Martina lett az első, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola tanulója száz pontból 96-ot szerzett. Második lett Finta Viktória a gútai Corvin Mátyás Alapiskolából, harmadik helyen végzett Tamáš Henrietta az ekeli Hetényi János Alapiskolából és negyedik lett Zemes András az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?