Amikor egy szín eltűnik…

A kisvárosoknak mindenhol megvannak a magára a városkára jellemző hangulatai, színei, formái, illatjai. Meg persze a meghatározó emberei. Olyan valóban a hely szellemét mutató, élettel telivé tevő hangulatok, színek, formák, illatok és alakok edzek, amelyeknek, akiknek megjelenésétől az ember megnyugszik, elmosolyodik, nosztalgikus hangulatba esik.

Rimaszombat. Sétálgatott nemrégiben még a régi városból megmaradt néhány hangulatos helyen egy ilyen meghatározó alak. Őrzője sok emléknek. Tipegett, topogott, talán mindig ritmusra, mindig talpig elegánsan! Ádám Lajos. Vagy, ahogy sok ezren ismerték Lajoska. A LAJOSKA! Sál, finom kalap, laza felöltő, zúzosabb időben kesztyű, finom bajuszka, jó modor, úri kedély, kedves mosoly. Jelenség! Mintha egy másik, egy régen letűnt, az udvariassági szabályokat, a nők tiszteletét, a finomságot, a szépséget, a jókedvet és a bontont, az illemtant mindig minden helyzetben betartó világ rejtélyes küldötte, utolsó diplomatája lett volna. 1939-ben született, ő az, akinek predestinációja szerint palástot kellett volna ölteni és szószékről nevelni a népet, de ő nem. Ő más irányt keresett és talált is magának, s másképpen lett alázatos papja, de jókedvű mestere egy művészetnek, a táncnak! A táncnak, melynek lépéseit rendíthetetlen nyugalommal és türelemmel a legfalábúbb kamasznak is képes volt átadni, úgy, hogy a legfalábúbb kamasz is örömet, élmény találjon a táncban. Legyen az társastánc, vagy latin, vagy néptánc! Hogy mennyi tanítványa volt? Megbecsülni lehet, de a legóvatosabb számolgatások szerint is majdnem félszázezer körülire tehető ez a szám. Félszázezer! S hányan ismerték?

Milyen élete volt? Egy-két-há és egy-két-há lépésről lépésre, minden nap, minden héten, minden hónapban évről évre első lépéstől első bálig! Boldog pálya volt az övé! Fényes, szép! Egy hét évvel ezelőtti beszélgetésben azt mondta, ha tízszer újjászületne, akkor tízszer és hajthatatlanul, és megint a tánctanári pályát választaná. Most, a tavasz első óráiban oly hirtelen ment el! Rosszul lett, s elment. Több, mint nyolc évtized súlya volt már vállán, s emlékei a szívében. Vasárnap reggel két tánclépés után egyszerre csak minden megváltozott és a harmadik elegáns mozdulat már átlépett egy másik dimenzióba. Hol lehet? Egy fényes bálterem csillogó táncparkettjén? Sok túlparti ismerőssel együtt finom kis mosolyt remegtet apró kis bajuszkája alatt. Egy-két-há, egy-két-há lépés és fordul és csusszan és lépés és fordul és csusszan! Tessék csak figyelni: Lajoska előtáncol és utána beáll a terem egy pontjára, ropogós frakkban, s onnan a szeme sarkából figyeli, hogy minden rendben legyen. Nem baj, ha botlás van, ha kiesik valaki az ütemből, semmi baj! Az élmény a fontos! Az élet! A tánc! Köszönik, sokan köszönik! Élményt, táncot, illemet! Egy kedves színnel kevesebb Rimaszombat.