Amerikai Üzleti Kamara – Kassán is

Kassa. A tengerentúli befektetők idecsalogatása, a már letelepült amerikai cégek „istápolása”, és gazdasági hidak építése a célja az Amerikai Üzleti Kamarának, amely 1993 óta működik Pozsonyban, és tegnap Kassán is képviseletet nyitott.

Kassa. A tengerentúli befektetők idecsalogatása, a már letelepült amerikai cégek „istápolása”, és gazdasági hidak építése a célja az Amerikai Üzleti Kamarának, amely 1993 óta működik Pozsonyban, és tegnap Kassán is képviseletet nyitott.

Az ennek kapcsán rendezett ünnepségen Ronald Weiser amerikai nagykövet hangsúlyozta, hogy a kelet-szlovákiai régió a magasan képzett munkaerő nagy száma mellett földrajzi fekvése miatt is ideális hely. „Mivel innen három szomszédos ország is könnyen megközelíthető, Szlovákia uniós csatlakozását követően Kassán és környékén jelentősen élénkülhet a gazdaság” – véli a nagykövet, aki odahaza maga is évekig tevékenykedett egy nagyvállalat élén. Az üzleti kamara szerinte eddig is sokat tett az egészséges befektetői környezet megteremtéséért, a kormánnyal folytatott tárgyalások pedig további előrelépéseket eredményeztek. Weiser szerint nem kell attól tartani, hogy az Európai Unió nyomására a szlovák kormány szigorúbb lesz a befektetőkkel szemben. Úgy véli, országunknak ugyanannyi joga lesz beleszólni az EU adópolitikájába, mint a többi tagállamnak.

Jake Slegers, az Amerikai Üzleti Kamara szlovákiai elnöke úgy látja, a visegrádi négyek országai között még mindig nagy a versengés az amerikai befektetők kegyeiért, ám Szlovákia egyenrangú versenytárs, sőt, bizonyos területeken jobb feltételeket kínál, mint szomszédai. „Az amerikai vállalatok eddig összesen 2 milliárd 500 millió dollárt fektettek be, illetve készülnek beruházni az országban. A már működő vállalkozások közül 125 bővítést tervez, néhányan duplájára emelik a termelést, munkaerő-toborzást hirdetnek. Ezek az úgynevezett zöldmezős vállalatok hosszú távra terveznek, nem csak néhány évre rendezkedtek be Szlovákiában” – állítja a kamara hazai elnöke.

Az Egyesült Államok befektetői számára változatlanul az elégedett és nyereséges kassai US Steel a legnagyobb garancia; az acélkonszern maga is érdekelt abban, hogy minél több olyan vállalat telepedjen le Szlovákiában, amely a USS Košice beszállítói lehet. A sikeres tengerentúli vállalatok nevében Peter Webber, a Hewlett Packard hazai igazgatója úgy fogalmazott, hogy ma már nem az adókedvezmények, hanem az egészséges gazdasági környezet és a folyamatosan növekvő nemzeti össztermék csábítja Szlovákiába a befektetőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?