Alkotóműhely a fogyatékkal élőknek

Ipolyság |

<p>Egyedülálló kezdeményezéssel állt elő Kutak Adrienn keramikusművész és a Charitas Saag polgári társulás.</p>

A nyár folyamán minden szerdán alkotóműhelyt szerveztek a fogyatékkal élő embereknek. A Janko Kráľ utcai egykori iskolaépület földszintjén különféle képzőművészeti technikákat próbálhatnak ki az érdeklődők. Agyagozhatnak, festhetnek, rajzolhatnak. A szervezők elmondása szerint a fő cél, hogy ne otthon, bezárkózva töltsék napjaikat a testi és szellemi fogyatékosok, hanem közösségben dolgozzanak, sikerélményeik legyenek. Ipolyságról, Palástról, Ipolyviskről, Nagykürtösről érkeztek résztvevők.
Ipolyságon és környékén mindeddig hiányoztak az olyan rendezvények, amelyek ezt a réteget célozták volna meg, szervezetten senki nem törődött a beteg fiatalokkal és felnőttekkel. Kutak Adrienn maga is fogyatékkal élő gyereket nevel, így tudja, milyen problémákkal, kihívásokkal kell szembenéznie az ilyen szülőnek. Elmondta, fia egy újbányai bentlakásos iskolában tanul, otthon nincsenek barátai, ismerősei. A keramikus már régóta tervezi, hogy a képzőművészeten keresztül is megszólítja a fogyatékkal élőket. „A fiam állandóan azt kérdezte tőlem, miért nem lehet együtt az egészséges gyerekekkel, miért nem lehetnek ilyen barátai. Ekkor döntöttem úgy, hogy tennem kell valamit” – fejtegette Kutak Adrienn. A Charitas Saag civil szervezet felajánlotta a segítségét. A társulás szegénysorban élő, elesett, hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozik, most kiterjesztette tevékenységét a fogyatékkal élőkre is. A várostól évi száz euróért (3000 korona) bérlik a helyiséget, de ezt az összeget az önkormányzat a szervezet támogatására fordítja. Szponzorok is segítik a tevékenységet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?