Alapy Gyula emléke előtt tisztelegtek

Duna Menti Múzeum
Komárom |

A Duna Menti Múzeum (DMM) és a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (JKME) a komáromi művelődéstörténet meghatározó alakjaként tisztelt Alapy Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából közösen rendezték meg „A kultúra és tudomány szolgálatába“ című kiállítást.

A tárlat ünnepélyes megnyitása előtt a szervezők és vendégeik megkoszorúzták Alapy Gyula (1872-1936) emléktábláját, amely a múzeumi főépület, a Kultúrpalota oldalán található. Keszegh Margit, a JKME elnöke emlékeztetett, Alapy álmodta meg az egyesületük megalapítását, valamint a Kultúrpalota megépítését is.

Az alapvetően hely- és művelődéstörténeti jellegű tárlat egyfelől információgazdag panókból áll, ám ezen felül korabeli tárgyakat is megtekinthetnek az érdeklődők. Vanya Péter, a múzeum történésze és a kiállítás kurátora elmondta, a kiállítás tárgyi részében eredeti dokumentumokat – meghívókat, leveleket és más forrásokat – is elhelyzetek. A tárlat részét képezi Komáromi Kacz Endre ismert festménye is, amely Alapy Gyulát ábrázolja.

Galéria

Az ünnepélyes megnyitón Csütörtöky József, a DMM igazgatója mellett Milan Belica, Nyitra megye elnöke, valamint Keszegh Béla komáromi polgármester is felszólaltak, mindannyian méltatva az újságíróként, levéltárosként, ill. politikusként is ismert Alapy tevékenységét, akinek életútjáról Gazda István, a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet igazgatója adott elő. A szakember erről elmondta: ennek eredményeként országos rangra emelkedett Komárom kulturális élete.

A kiállítás 2023. március 31-ig látogatható hétfőtől péntekig 9.00 és 16.00 között.

Duna Menti Múzeum
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?