Rozsnyó. Veszélyeztetve érzik vállalkozásukat a szolgáltatások házában helyiségeket bérlő magánvállalkozók, mert az önkormányzat eladná az épületet. Tiltakozásul petíciót fogalmaztak meg és aláírásokat gyűjtenek.
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a vállalkozók
A vállalkozóknak az sem tetszik, hogy az eladásról közvetlenül annak megszavazása előtt értesültek. „Öt éve bérlem a helyiséget havi 3200 koronáért, ezen felül az áramért is fizetek” – mondta Gebe Angéla varrónő. „Amióta itt vagyok, számtalan új szerződést kaptunk, és a legutóbbi mindössze egy hónapos felmondási határidőt szab meg. Fogalmam sincs, hol találunk egy hónap alatt alkalmas helyiségeket.” (kov)
Mit kérnek a vállalkozók?
A petíció szövegében arra kérik a vállalkozók a városi képviselőket, ne fogadjanak el semmiféle olyan intézkedést, amely korlátozná vagy ellehetetlenítené a vállalkozásukat. Ha pedig eladják az épületet, az új tulajdonos tartsa tiszteletben a szerződéseket, a szolgáltatások maradhassanak az épületben. (kov)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.