AKTUÁLIS: Brutális családi tragédia Vágsellyén

brutális támadás

A hét első napján, valamivel hajnali öt óra után értesítették a gyorsmentő szolgálat ügyeletét arról, hogy Vágsellye Vágvecse városrészében, a Hollý utcában több személy sérülést szenvedett, ketten meghaltak.

A helyszínre három gyorsmentő érkezett és elsőként a városi rendőrség dolgozói értek oda, akiket iszonyú látvány fogadott. Első jelentésükben a gyorsmentő szolgálat szakemberei öt személyt említettek, akik közül kettőt próbálták újraéleszteni, ám sikertelenül.

Később Koller Erika városi szóvivő a Vágsellyei Városi Rendőrségtől kapott tájékoztatás alapján elmondta, négy személy volt a helyszínen, valamennyien egy családhoz tartoztak. A városi rendőrök szerint rendezett életű családról volt szó, akikkel korábban még sosem voltak problémák. A szülők két fiút neveltek, az egyik 17 éves volt, a másik fiuk – a támadó -- 23 éves orvostanhallgató volt. Állítólag az idősebb fiú az öccsét, majd a szüleit támadta meg. A 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, a szülők mellkasi sérüléseket szenvedtek, de túlélték a támadást.

A tettes ezt követően felrohant a lakóház negyedik emeletéről a hetedik emeletre, ahonnan levetette magát a mélybe, és életét vesztette.

A galántai kórházi szóvivő tájékoztatása szerint egy asszonyt szállítottak be a támadást követően, állapotát stabilizálták, túl van az életveszélyen. Annak ellenére, hogy az édesanya pedagógus, a városban nem nagyon ismerik sem őt, sem a családtagokat. A 17 éves fiatalember értesüléseink szerint a megyeszékhelyre járt középiskolába, az édesapa egy ideje rokkantnyugdíjas volt. Állítólag a család közel három évvel ezelőtt költözött át Vágsellyére Poprádról, a környéken nem nagyon ismerték őket és azt sem tudták, miért költöztek át a járási székhelyre.

Szomorú hétfőre ébredt Vágsellye, családi dráma történt a Hollý utcában. Értesüléseink szerint egy négytagú családról van szó, ahol a fiú megtámadta hozzátartozóit, majd véget vetett az életének”

tájékoztatta a lakosokat a városháza.

A rendőrség még vizsgálja az ügyet, a történtekre később visszatérünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?