Kisbabákat is gyilkolt szlovákiai egyik legbrutálisabb sorozatgyilkosa

archívum

A gyilkos, akit a Felső Garammente Hasfelmetsző Jackjeként is emlegetnek, szörnyű tetteket követett el.

Štefan Svitek 1960. január 23-án született a Besztercebánya melletti Zólyombrézóban (Podbrezová). Már kisfiúként is az állatokkal való szex izgatta, később perverz hajlamai ellenére megnősült.

1987. október 30-ról 31-re virradó, végzetes éjszakán egy kocsmából tért haza, ahol egy kollégájával berúgott. Felesége, Mária tudta, hogy amikor visszatér, ismét agresszív lesz. Ezért bezárkózott a hálószobába a két lányával. A feldühödött férfi betörte az ajtót, és egy baltával 16 csapást mért a feleségére, utána a lányokat is meggyilkolta.
„Feldarabolta az összes holttestet, és többször közösült velük. Meztelenre vetkőztette a feleségét, baltával és késsel felnyitotta a mellkasát és a hasát. Levágta mindkét mellét, a beleit pedig szétszórta” - írja a criministika.eu honlap. „A férfi egy még életjeleket mutató magzatot is meggyilkolt, amelyet borotvapengével vágott fel. Ugyanígy járt el a két 4 és 6 éves lányával is, akiket szexuálisan zaklatott és kibelezett, miközben már halottak voltak.”

A lányok holttestét egy krumpliszsákba gyömöszölte. Végül egy régi házikóban bújt el, ahol le akarta vágni a heréit, ez azonban nem sikerült neki, végül akasztás mellett döntött, de ekkor sem járt sikerrel. Sorsát egy beismerő vallomás pecsételte meg.

A bíróság bűnösnek találta különösen brutális hármas gyilkosságban. Az átlag alatti IQ-val rendelkező bestiális gyilkost 1989. június 8-án felakasztották. Ez volt az utolsó halálos ítélet az egykori Csehszlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?