Akit 1956 miatt ítéltek el nálunk

A fennsíkon húzódik a szlovák–magyar határ, a szlovák oldalon van egy mély, bozóttal benőtt gödör. Egy hideg novemberi reggelen, amikor a nyájat arrafelé legeltette, kívácsiságból átgázolt a vadszilváson, a gödör aljában egy kolibát fedezett fel. Élő lelket nem talált benne, de az egyik sarkában üres konzervdobozok sorakoztak.

Az ideiglenes lakóhelyet hamarosan az egyházasbásti csendőrparancsnok is felfedezte, és jelentést tett róla Füleken, a járási székhelyen. Alabán Barnabás, a medvesi juhász azonnal első számú gyanúsítottá vált, merthogy a básti csendőrparancsnok elképzelései szerint a fiatal bacsó élelemmel látta el a magyarországi felkelőket, akik a határ innenső oldaláról szervezték akcióikat. Máig sem tudja senki, valójában kiknek a búvóhelye volt az a koliba.

A Medves-fennsík tíz kilométerre van a falutól, a juhász általában kint éjszakázott a hegyen. Éppen a juhokat készült bezárni, amikor repülőgép húzott el az akol felett. Csomagok hullottak ki belőle. A hat csomag ejtőernyővel ért földet, az utolsó az akoly közelében landolt. Amikor biztonságban tudta a juhokat, elindult, hogy megnézze, mi hullott az égből, de alig bontotta ki a papírdobozt, ott termett mellette a básti csendőrparancsnok azzal az öt adóvevővel, amit az öt csomagból szedett ki.

„A hatodik dobozban nem volt semmi, üres volt, csak ki volt bélelve faforgáccsal. Ezt persze a csendőrparancsnok nem hitte el nekem, és feljelentett. Napokig éreztem, hogy figyelnek, várták, mikor fogom használni a titkos leadót, de nálam valóban nem volt ilyen készülék” – magyarázza ötven évvel a történtek után az almágyi Alabán Barnabás.

A Füleki Járásbíróság ennek ellenére bűnösnek találta, és négy év börtönbüntetésre ítélte. A politikai foglyok közé került, a kettő közül az egyik cellatársa Gustáv Husák volt. „Husákkal két évet töltöttem egy cellában, az ágyunk is egymás mellett volt” – emlékezik az egykori elítélt. – Ennyi idő alatt, főleg ilyen helyen, meg lehet ismerni az embereket. Husák nem volt rossz ember, de nem is volt igazi kommunista, mint ahogy azt később tartották róla. Több nyelven beszélt, biztosan tudott magyarul is, de előttem soha nem szólalt meg az anyanyelvemen. Az sem derült ki róla, hogy valójában cseh lett volna-e vagy szlovák. Leggyakrabban egy losonci ügyvéddel társalgott: nem értettük, miről, mert előttünk mindig ismeretlen nyelven beszéltek, egy katolikus pap szerint héberül. Nem volt se jobb, se rosszabb sora, mint a többi rabnak, pedig már akkor gyakran kapott látogatókat a minisztériumból.”

Alabán Barnabás szerint a börtönben annak a rabnak volt a legjobb sora, aki elsajátított valamilyen szakmunkát. Ő kitanult kőművesnek, bent hamarosan inasiskolát vezetett, ahová Husák is bejelentkezett. „Kedveztem a cellatársnak, nem osztottam be kemény munkára: a felvonót kezelte, teát főzött és hasonlókat csinált” – meséli az idős ember. – Eljött a vizsga napja, Husák nem felelt meg, és mindjárt feladta. Igyekeztem meggyőzni, hogy próbálkozzon, ne adja fel azonnal. Azt mondta, minek neki a bizonyítvány, ha kijut miniszter lesz, annak meg nem kell kőművespapír.”

Husáknak végül igaza lett, néhány évig mégis hasznát vehette volna a „kőművespapírnak”. Egy 1989-ben megjelent kiadványban ugyanis a következőket olvastam róla: „1954-ben egy koncepciós perben életfogytiglani börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult, de csak három évvel később rehabilitálták. Addig építőipari munkásként dolgozott.” Gustáv Husák 1968-ban tért vissza a politikai életbe.

Riportalanyom azt mondja, őt soha nem rehabilitálták, holott a hatalom nagyon jól tudta, hogy ártatlanul zárták be. Erről akkor győződött meg, amikor négy év fogság után szabadulva munkát keresett. „Megtudtam, hogy a básti csendőrparancsnokot a történtek után hamarosan menesztették. Mivel az orvos nekem könnyű munkát javasolt, a füleki Kovosmaltban kaptam állást, felvettek kapusnak. Csak hát az őrnek pisztolyt adnak az oldalára, a fegyvertartáshoz pedig már akkor is szükség volt a feddhetetlenségi bizonyítványra. Magam is meglepődtem, amikor gond nélkül megkaptam, mert hivatalosan állítólag sehol nincs nyoma a börtönben töltött négy évemnek. A Füleki Járásbíróság ítélt el, a tárgyalás után nem engedtek haza, elvittek, miközben napokkal később megkaptam a határozatot, amely szerint ártatlan vagyok. Hogy ezek után miért nem kértem később kártérítést ? Mert minden dokumentumom a tűz martalékává vált. Az első feleségem számára hosszú volt a négy év, nem maradt hű hozzám, ezért elváltunk, ő pedig bosszúból eltüzelte a papírokat. Husák bizonyíthatta volna nekem, hogy valóban letöltöttem a négy esztendőt, és szavai nyilván eloszlatták volna az esetleges kételyeket is, de nem kértem tőle segítséget – kint nem is találkoztunk soha.”

Alabán Barnabás csupán néhány évet dolgozott le a füleki gyárban, újra juhásznak állt, és még a hetedik ikszen túl is kiballagott a nyája után. Azon kevés juhászok közé tartozott, akik nem vásárolt, hanem otthon készített orvosságokkal gyógyították a juhokat. Gömörben és Nógrádban emiatt is sokan ismerték és tisztelték őt.