Akinek éjjel fáj a foga, utazzon Pozsonyba

Nyitra |

<p>Újra lesz éjszakai fogászati ügyelet a kerületben a megyei tisztiorvos szándéka szerint. A fogorvosok kamarája szerint erre semmi szükség, mert eddig is kevés volt éjszaka a páciens, és a sürgős eseteket három helyen is ellátják Pozsonyban.</p>

Nyitrán már két éve nincs éjszakai fogorvosi ügyelet, munkanapokon 16-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon 8-tól, 13 óráig működik a sürgősségi ellátás. Három fogorvos váltakozik a szolgálatban, havonta kb. hatszáz beteget látnak el a Nyitrai, az Aranyosmaróti és a Vágsellyei járásból. Szerintük sincs szükség az éjszakai ügyeletre, mert többnyire olyan betegek keresik fel őket, akik egyáltalán nem törődnek a fogukkal. „Az embereknek egyszerűen meg kell szokniuk, hogy a fogakkal sem csak akkor kell törődni, amikor fájnak. Persze, előfordulhat akut fogfájás, gyulladás, de halaszthatatlan esetben Pozsony is csak egyórányi autóútra van” – véli az ügyeletet szervező Dentamax társaság munkatársa, Lucia Pániková, aki szerint a páciensek egy része be is vallja, hogy azért kereste fel az ügyeletet, mert a saját fogorvosa csak egy-két hét múlva adott neki időpontot. „Mi azonban tervezhető beavatkozásokat, például tömést nem végezhetünk. Leggyakrabban foghúzást, az íny felvágását és tisztítását, drének cseréjét végezzük, kontrollra, vagy további beavatkozásra már a saját fogorvosához küldjük a beteget.” Az ügyeleti ellátás díja két euró, ezen kívül itt is meg kell fizetni az érzéstelenítést, a gyökérkezelést, a gyógyszereket és a munkaadó számára kiállított igazolást is.

Ľubomír Ševčík megyei tisztiorvos szerint a rendszer működőképes, csak nem elégséges, főleg, hogy júnistól Nagytapolcsányban megszűnik az ügyelet. „Vagy minden ottani fogorvos vállalja, hogy a saját betegeit szükség esetén rendelési időn túl is ellátja, vagy a nagytapolcsányi régió számára is Nyitrán lesz az ügyelet. Ideális az volna, ha a megyében két városban működne éjszakai fogászati ügyelet – Nyitra látná el Nagytapolcsányt, Aranyosmarótot és a Vágsellyei járás északi részét, Érsekújvár pedig Lévát, Komáromot és a Vágsellyei járás déli részét. Minden fogorvosra havi egy-két ügyelet jutna, ez nem olyan sok, hogy ne lehetne győzni” – véli Ševčík. A fogorvosok nagy része azonban nem ért egyet vele, felesleges luxusnak tartják az éjszakai ügyeletet. A Fogorvosok Nyitrai Regionális Kamarájának elnöke, Július Ledický szerint nincs szükség munkaidőn túli ellátásra. „Az ügyelettel az esetek kilencven százalékában olyanok élnek vissza, akik évek óta nem jártak fogorvosnál. Miért kellene az ő hanyagságukat támogatni az adóinkból? A jelenlegi finanszírozási rendszerben a biztosítók sem fizetnek annyit, hogy abból fenntartható legyen az éjszakai ügyelet” – mondta Ladický, hangsúlyozva, hogy például Nagyszombatban egyáltalán nincs a munkaidőn túl fogászati ügyelet.

Tény, hogy nagyon sürgős esetben a betegeket ellátják a nyitrai kórház ügyeletén és a szájsebészeten is. A törvény nem szabályozza, milyen terjedelemben kell fogászati ügyeletet működtetni, ezért minden a fogorvosok és a megyei tisztiorvos megegyezésén múlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?