Aggódnak az illetékesek

Rimaszombat/Tornalja/Lőkösháza. A napokban nyílt levelet intézett a Nyitrai, a Besztercebányai és a Kassa Megyei Önkormányzat elnökéhez Juraj Mesík, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselője.

Levelében – melyet további személyeknek és intézményeknek is eljuttatott – felhívja a figyelmet a közlekedési és távközlési minisztérium Szlovákia úthálózatának fejlesztésére vonatkozó, az interneten a www.telecom.gov.sk/pk címen is olvasható dokumentumára. A megyei képviselő ebben felhívja a figyelmet, hogy a déli országrészben tervezett építkezések elkezdésére 2006–2008 közötti időpontokat tűztek ki, s az R1 és R2 gyorsforgalmi utak építésének elkezdéséhez is túl nagy mozgásteret engedélyez magának a nevezett minisztérium. A dokumentumban foglaltak további elszigeteltségbe taszítanák az amúgy is leszakadó déli régiókat, ezért a kérdésről folyamatosan tájékoztatni kell az illetékeseket és a közvéleményt – véli a megyei képviselő.

A problémával kapcsolatban rögtönzött közvélemény-kutatást végeztünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek miként vélekednek a kérdésről, illetve Juraj Mesík felhívásáról.

Boros Zoltán, a Rimaszombati Járási Hivatal elöljárója, megyei képviselő: „Térségünk úthálózatának fejlesztése már hat éve terítéken van. Korábban az illetékes minisztériumtól mindig azt a választ kaptuk, hogy minden elő van készítve, csak épp az akarat hiányzik. Végül kiderült, még a tervek sem voltak készen. Az ezredforduló tájékán született egy kormányhatározat, mely az olyan veszélyes útszakaszokat elkerülő utak építését irányozza elő, mint Osgyán, Füge vagy Tornalja. Tavaly a munkálatok Tornalján meg is kezdődtek, legfrissebb információim szerint az év végéig itt 400 millió korona áll rendelkezésre. Ugyanakkor szeptember–október környékén hozzákezdenek az osgyáni és a fügei elkerülő utak építéséhez is. Ahhoz, hogy ide eljussunk, minden szinten határozottan kellett megfogalmazni az igényeket, holott az itteni utak már valóban megértek a felújításra. Tudni kell, hogy megyénken belül is vannak különböző érdekek. Volt olyan javaslat is, hogy előbb Besztercebánya és Túrócszentmárton között kellene autópályát építeni. Ezt az elképzelést sikerült kivédenünk. Ami pedig Mesík képviselő úr aggodalmait illeti, a legmesszebbmenőkig osztom ezeket. Fontos ezekre a kérdésekre folyamatosan odafigyelni, nehogy megint mi húzzuk a rövidebbet. Pénteken ül össze az MKP megyei tanácsa, itt magam terjesztek be egy, a kérdéssel foglalkozó javaslatot.”

Mészáros Gyula, az MKP Besztercebányai Megyei Tanácsának tagja, tornaljai önkormányzati képviselő: „Örülök neki, hogy valaki folyamatosan napirenden tartja a kérdést. Véleményem szerint a megyei tanács is foglalkozni fog vele. Mint a munkálatok elodázása, úgy a beruházásra szánt pénzek elosztása is felháborít. Ebben az országban olyan különbségek vannak az egyes régiók között – a déli országrész hátrányára –, hogy már a pénzelosztást is igazságtalannak tartom. Az arányoknak minimum fordítottnak kellene lenniük, tehát nem északra 60 és délre 40 százalék, hanem fordítva lenne igazságos.”

Csolti Lajos, Lőkösháza polgármestere, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat képviselője: „Bár Juraj Mesíkkel sok mindenben nem értek egyet, ebben a kérdésben igazat adok neki. Egyértelmű, hogy sokak számára a déli útvonal építése másodrendű kérdés. Ezzel kapcsolatban a megyei önkormányzat is rendre felemeli a szavát, s most már eljutottunk oda, hogy az ügyet nem nemzetiségi kérdésként kezelik. Ugyanis amíg térségünk nem rendelkezik megfelelő úthálózattal, addig nem vagyunk érdekesek a külföldi beruházók számára sem, s ez egyformán sújt magyart, szlovákot. Véleményem szerint a déli térségeket sújtja a közigazgatási határok észak–déli meghúzása is. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy az MKP a jövőben is kormánytényező legyen, s az alacsonyabb szinteken is megfelelő képviselettel rendelkezzünk. Jogosan várjuk el, hogy megszűnjenek az ígérgetések, s végre megteremtődjenek az azonos feltételek. Addig ugyanis, míg például Gömörnek többéves hátrányból kell elindulnia a nagy európai versenyfutáson, nem várható, hogy e térség – vagy az ország többi lemaradó régiója – beérje az élmezőnyt.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?