Adventi programok

Tallós-adventi koszorú
Tallós/Taksonyfalva/Pered/Galánta/Farkasd |

Egyre több településen szerveznek különféle programokat az adventi időszakban. Közkedvelt az Adventi Ablakok kezdeményezés, a legtöbb helyen adventi koszorú készül a község központjában és számos érdekes programot kínálnak a lakosoknak.

Tallóson az önkormányzat és az alapiskola közös szervezésében tartanak advent első vasárnapján ünnepélyes gyertyagyújtást. Horváth Zoltán, a község polgármestere lapunknak elmondta, 16:30-ra várják a helyi lakosságot a koszorúhoz, amelyet az önkormányzat alkalmazottai már csütörtökön elkészítettek, az iskolások pedig kidíszítették. A résztvevőket puncsra, közös éneklésre és időtöltésre invitálják.

Taksonyfalván már évek óta hagyomány, hogy adventi koszorút készítenek a falu központjában. Idén a koszorú mellett egyedi kiállítást szerveznek, a Szentháromság téren az Információs Központban mézeskalács házikókból készült falut készítenek. A megnyitó november 27-én 16 óra 30 perckor kezdődik. A Mézeskalács falu Taksonyban nevű tárlatot az adventi időszakban hétvégenként, tehát december 3-án, 4-én, 10-én, 11-én, 17-én, 18-án 16 és 18 óra között lehet megnézni, vagy a községi hivatalban történő előzetes egyeztetés után a hétköznapokon is. A szervezők az esti órákat ajánlják a megtekintésre. Az előkészületekről itt írtunk.

Pereden szombaton készül az adventi koszorú a kultúrház előtt, november 27-én, vasárnap pedig az ünnepélyes gyertyagyújtással, amikor az evangélikus lelkész és a katolikus plébános megáldják a koszorút, kezdetét veszi a hagyományos adventi programsorozat, melynek keretében lesz mikulásvárás, koncertek, gyerekprogramok, jótékonysági és adventi vásár. Idén először, az adventi programok életre hívója, a Campus Polgári Társulás, valamint az Alsó Vág-mente Helyi Akciócsoport fából faragott betlehemet is állít az adventi koszorú mellé. A szobrok a pozsonyeperjesi Mórocz Csaba fafaragó alkotásai.

A Galántai Honismereti Múzeumban számos adventi programmal várják az érdeklődőket. A Mézeskalácsos karácsony elnevezésű csapatépítő programokra és a gyerekeknek szervezett mézeskalács díszítésre néhány nap alatt betelt az összes időpont, de aki ünnepi családi programon szeretne részt venni, az látogasson el a múzeumba december 10-én a Karácsony a múzeumban családi napra. A 13 és 17 óra között megvalósuló alkotóműhelyen a látogatók mézeskalácsot díszíthetnek, ostyát süthetnek. A kézműves vásáron a régió kézműveseinek és művészeinek dísztárgyait, kerámiáit, ékszereit, képeit és más kézműves termékeit vásárolhatják meg. A múzeum udvarán a Humanita farm jóvoltából élő betlehem várja a vendégeket.

Farkasdon most először szervezték meg az Adventi Ablakokat. A kezdeményezés lényege, hogy december 1. és 24. között minden nap más háznál díszítenek fel az ott lakók egy ablakot úgy, hogy az ünnepi díszek mellett szerepeljen az aznapi dátumot jelző szám is. A lakosokat arra invitálják, hogy a faluban sétálva együtt keressék meg minden nap a feldíszített ablakot. Keresztesi Ildikótól, a Csemadok helyi alapszervezetének elnökétől és az alapiskola igazgatójától megtudtuk, nagy volt az érdeklődés a kezdeményezés iránt, már két hete elkelt az összes sorszám. „Tavaly kicsit elkéstünk a szervezéssel, ezért idén már időben meghirdettük. Nagyon tetszik a kezdeményezés, úgy gondoljuk, hogy ezzel kicsit közelebb hozhatjuk az embereket egymáshoz, hiszen ahhoz, hogy megtalálják az adott ablakot, ki kell menni az utcára, keresgélni és találkozni kell másokkal. Reméljük, hogy a karácsonyvárás időszakát érdekesebbé és vidámabbá tehetjük” – fogalmazott. Farkasdon a Csemadok, az iskola és a szülői szövetség közös szervezésében november 27-én 14 órától a helyi kultúrházban Alkot-lak címmel karácsonyváró kézműves foglalkozást tartanak. December 16-án az Életke Református Óvodában 15 órától Mindenki karácsonya címmel, lovaskocsikázással, mézeskalács sütéssel egybekötött karácsonyi vásárt szerveznek, amelyre a vendégeket lángossal, vattacukorral, forró italokkal várják.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?