Adalék a csetneki csipkéről szóló cikkhez

Ha tehettem volna, elmentem volna a verniszázsra… ĺgy, Kovács Ágnes írása alapján (Új Szó, április 23., Szülőföldünk melléklet, 32. oldal) utólag engedtessék meg pár gondolatot fűznöm a témához.

Kezdem ott, hogy kora gyermekkoromban ugyancsak sokat hallottam a csetneki csipkéről, és sok szép példányában gyönyörködhettem, három kis terítőcske féltve őrzött kincseim közé tartozik. Nagyanyám, Vargáné Scheffer Etelka szenvedélyes gyűjtője, értője volt az antik és vert csipkének, és maga is csodás hímzett remekeket hagyott ránk, melyek sajnos már az idő martalékai lettek. Egyetlen darab maradt, egy hatalmas, pávás asztalterítő, már nem használom, csak időnként veszem elő – nosztalgiázni.

Nagyanyám a Scheffer-Markó ágon maga is rokonságban állt a Szontágh családdal, s valamikor a harmincas évek elején, mint érdeklődő gyereket, magával vitt Csetnekre. Az ipar újraélesztésében ő is nagy szerepet játszott, tanfolyamokat rendezett. Eme utak alkalmával én szinte kéjelegve gyönyörködtem Aranka néni birodalmában. Itt jegyzem meg, hogy ízlésem és életem alakulásában a csipkék és a perzsaszőnyegek esztétikuma meghatározó szerepet játszott.

Sok-sok évvel később került a kezembe hagyatékából két kis rózsaszín könyvecske a XX. század legelejéről, melyek e speciális csipke készítési technológiájának leírását tartalmazzák. Ekkor fogant meg bennem a gondolat, hogy a Hét című hetilap Századok, történetek emléksorozatában emléket állítsak Aranka néninek, s megírjam az ekkor már alig ismert csetneki csipke históriáját. ĺgy született meg egy tanulmány, trilógia: Kezdetben vala az orsó, Csetneki csipke, majd Art protis, avagy a modern faliszőnyeg címmel.

Amikor a csipkével foglalkoztam, jártam az Iparművészeti Múzeumban is, ahol döbbenetesen kevés anyagot találtam a témával kapcsolatban s így ama két füzetecske egyikét a múzeumnak ajándékoztam. Ugyancsak sok-sok évvel később – kb. 7-8 éve – értesültem, hogy az Iparművészetiben nyílt egy kis tárlat, mely az újjászületett csetneki csipkét mutatja be. Láttam. Tetszett. Örültem neki, de egyben kifogásoltam, hogy hiányzik belőle a kézimunka legjellegzetesebb arculata, a csipke könnyedsége, s tényleg csak akkor igazi, ha 80-as és 100-as cérnából készül, mint ahogy azt Erzsébet és Aranka csináltatta (az én időmben még gyártottuk a pozsonyi cérnagyárban ezt a finom cérnát).

Van a tulajdonomban egy további értekezés is a csetneki csipkét illetően, éspedig Hajdú András (?) tollából. A kivágott újságlap a jelek szerint az Új Szóból való, de sajnos oly szerencsétlenül van kiollózva, hogy nincs rajta a dátum, s csak stílusából következtetek, hogy jóval 45 után íródott. Azt a kérdést feszegeti „népi művészet-e a csetneki csipke”. Egyértelműen nem! De elsődlegesen magyar. És ezek a magyaros motívumok a képzőművészeti főiskolát végzett Szontágh Aranka fantáziájának termékei. Ő indította el és fejlesztette ki ezt a híressé vált házi manufaktúrát, és boldog lenne, ha tudná, hogy törekvése nem volt eredménytelen.

Varga József, ny. textilmérnök