A túloldalra születni kell

Rozsnyó. A Kras szálló mellett a közeljövőben körforgalmú kereszteződést szeretnének kiépíteni. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a helyzettanulmány és a tervdokumentáció elkészítését. A Šafárik utca és a Csetneki utca kereszteződését a polgármester „neuralgikus közlekedési csomó?pont?nak” nevezte.

Rozsnyó. A Kras szálló mellett a közeljövőben körforgalmú kereszteződést szeretnének kiépíteni. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a helyzettanulmány és a tervdokumentáció elkészítését. A Šafárik utca és a Csetneki utca kereszteződését a polgármester „neuralgikus közlekedési csomó?pont?nak” nevezte. Mindkét út forgalmas, ráadásul a kereszteződésbe torkollik az általános hitelbank parkolójának kijárata. Csúcsforgalomkor onnan percekig nem jut ki az autós. A kereszteződés a maga nemében is specifikus. Egyik része ugyanis a Kassa Megyei Önkormányzathoz tartozik, másik része pedig a városhoz. Vladislav Laciak polgármester már tárgyalt a kérdésről a megye elnökével, s jelezte, hogy a körforgalom megépítése 4–5 millió korona közötti összegbe kerülne. A másik fél sem zárkózik el a lehetőségtől, s jelezte, a várossal egyenlő részt vállal a költségekből. Kardos Ferenc alpolgármester szerint ha a város képes a helyzettanulmány mellett a tervdokumentációt is leadni, nem veszít időt, s az építkezés már a következő év elején megkezdődhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?