A tárcaközi bizottság szerint rendben volt a laptopvásárlás

<p>Hét hónapig tartó vizsgálódás után arra a következtetésre jutottak az illetékesek, hogy rendben volt a kerületi oktatásügyi hivatal laptopvásárlása. A megrendelő ugyan közvetlenül a megszűnése előtt, közbeszerzési eljárás kihirdetése nélkül szerezte be a hordozható számítógépeket, ráadásul előre meghatározta a típust, de a minisztérium szerint &bdquo;csak azért, hogy a megszólított cégek tudják mihez tartani magukat&rdquo;.</p>

A Nyitrai Kerületi Oktatásügyi Hivatal tavaly decemberben, két héttel a megszűnése előtt vásárolt 11 ezer euróért tizenegy darab laptopot. Közbeszerzési pályázatot nem írt ki, arra hivatkozott, hogy az áru értéke forgalmi adó nélkül nem haladja meg a tízezer eurót. A követelményeket viszont pontosan testre szabta, mert a közbeszerzési törvény feltételeivel ellentétben megadta, hogy Lenovo típusú számítógépeket keres. Ráadásul a laptopokat szállító cég, az Enter Computer Kft. egyik társtulajdonosát Galabának hívják, mint a megrendelő hivatal elöljáróját, és mint kiderült, rokonok. A kerületi oktatásügyi hivatal feladatait, munkatársait és az új számítógépeket januárban a körzeti hivatal oktatásügyi osztálya vette át, amelynek vezetője az a Milan Galaba maradt, aki kerületi hivatalvezetőként a laptopvásárlást intézte. Változatlanul azt állította, hogy az államot nem érte kár, de mivel a közbeszerzési törvényt megsértette, vizsgálat indult. A belügyminisztérium és az oktatásügyi minisztérium sokáig nem tudott megállapodni, melyikük illetékes az ügyben, végül tárcaközi bizottságot alapítottak.

A testület arra a következtetésre jutott, hogy a bevásárlás rendben volt, mivel a megrendelő öt céget szólított meg, és a típust csak azért nevezte meg, hogy azok tudják mihez tartani magukat. „A fő kritérium a memória és a merevlemez kapacitása, a rendszer típusa és az ár volt, miközben a beszállítók figyelmét felhívták, hogy más márka is lehet, ha a feltételeknek megfelel. A közbeszerzési törvény nem határozza meg a pontos eljárást, ha a megrendelés értéke kicsi” – áll az ellenőrző bizottság jelentésében.

A közbeszerzési hivatal szóvivője, Ján Mažgút nem ért egyet ezzel az érvvel. „Általánosságban érvényes, hogy a felhívás nem hivatkozhat konkrét gyártóra, típusra, márkára, gyártási eljárásra, szabadalomra, származási vagy gyártási helyre, hogy ezáltal ne lehessen egyik érdeklődőt sem előnyös vagy hátrányos helyzetbe juttatni. Ha a megrendelés jellege megköveteli a típus vagy a márka megnevezését, akkor is fel kell tüntetni, hogy a követelményeknek megfelelő más termék is versenyezhet” – magyarázta a szóvivő. Az oktatásügyi hivatal felhívásában, amellyel megszólították a kiválasztott cégeket, szó sincs arról, hogy más márka is jó, ha megfelel a feltételeknek. Az oktatásügyi minisztérium mégis ragaszkodik a saját álláspontjához, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

A tanácsra egy hónapig kellett várni – úgy szól, hogy a volt illetékes oktatásügyi tárca és a most kompetens belügyminisztérium alapítson szakmai bizottságot, amely minden iratot, szerződést áttanulmányoz és megállapítja, megsértették-e a törvényt. Arról, hogy a bizottság dönthet a felelősségre vonás kérdésében is, nem szól az útbaigazítás, ezért a végkifejletre valószínűleg sokáig kell még várni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?