A statisztikainál is rosszabb a helyzet

Királyhelmec. A Bodrogköz 19536 munkaképes lakosából 6759 a nyilvántartott állástalan.

Királyhelmec. A Bodrogköz 19536 munkaképes lakosából 6759 a nyilvántartott állástalan. Leczo István, a Tőketerebesi Járási Munkaügyi Hivatal királyhelmeci kirendeltségének vezetője lapunknak elmondta, hogy ez a régió gazdaságilag aktív lakosságának 34 százaléka, ami az országos átlagnak (14,5 százalék) több mint a kétszerese.

A régió harmincnégy települése között is jelentős eltérések mutathatók ki. A legrosszabb a helyzet Vékén, ahol a falu lakosainak mintegy kétharmada munkanélküli, e települést pedig Rad (49,3 százalék) és Zétény (47 százalék) követi. A „legjobb” helyzetben Borsi (19%), Kiskövesd (23%) és Szőlőske (26%) van. Ezekről a településekről viszonylag sokan járnak dolgozni Magyarországra, illetve Kassára. A Bodrogköz két városa közül Királyhelmecen kisebb a foglalkoztatottak aránya (34,7 százalék), míg Tiszacsernyőben – a nehéz helyzetben lévő, de egyelőre még működő vasúti üzemeknek köszönhetően – „csak” 27,3 százalék a munkanélküliek aránya. A számadatok azért is ilyen riasztóan magasak, mert a múltban a bodrogköziek zöme a mezőgazdaságban dolgozott, s mivel a rendszerváltást követően a földműves-szövetkezetek és állami gazdaságok tönkrementek, az egész térség ellehetetlenedett.

Nagyon sok az olyan fiatal, aki az iskola befejezése után még sehol sem dolgozott. A 325 tavaly, illetve idén végzett fiatal állástalan közül tizenhétnek van felsőfokú képesítése. Ők a közeljövőben valószínűleg találnak majd munkahelyet, rosszabb azoknak a helyzete, akik érettségivel rendelkeznek, illetve mezőgazdasági szakképesítést szereztek. Nekik – hacsak nem helyezkednek el valamelyik családi vállalkozásban –minimálisak munkavállalási esélyeik.

A régióban csak három működő szövetkezet van. Az ipari termelésnek pedig soha sem voltak komoly hagyományai a térségben, új üzemek az elmúlt tizennégy évben csak elvétve létesültek. A hivatal nyilvántartásában 400 olyan személy is szerepel, aki semmilyen iskolai végzettséggel nem rendelkezik, illetve 394 a csökkent munkaképességű vagy a mozgáskorlátozott. Ahhoz, hogy ők a Bodrogközben munkahelyet találjanak, csodának kellene történnie. A régióban nagy valószínűséggel azok sem lelnek majd munkát, akik közvetlenül a nyugdíjaztatásuk előtt vesztették el az állásukat, hiszen a munkáltatók általában harminc évnél fiatalabb dolgozókat keresnek, s az ennél idősebb korosztályt semmilyen törvény sem segíti. A hivatalvezető azt is hangsúlyozta, hogy a közölt számadatok, amelyek az elmúlt három esztendőben jelentősen nem változtak, csak az általuk nyilvántartott esetekre vonatkoznak. A valóság a Bodrogköz munkaerőpiacán a statisztikai adatokból kimutatható helyzetnél is sokkal rosszabb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?