<p>Ötödik alkalommal rendeznek a városban amatőr és profi fényképészek részvételével ún. fotós sétát – photowalkot –, amelynek ezúttal a Komáromi Napok rendezvénysorozat lesz a témája.</p>
A régió népszerűsítése a cél
A képeket feltöltik egy internetes oldalra, majd kiválasztják a legjobbakat. Elsősorban a koncerteket és egyéb eseményeket látogatnak majd. Marek Janíček főszervező állítása szerint amellett, hogy szakmabeliekkel találkozhatnak, barátságok szövődnek, nem titkolt céljuk a város és a régió népszerűsítése saját honlapjukon (www.photowalk.eu). A fotók is láthatók lesznek itt, ahol szavazni lehet rájuk.
A legtöbb szavazatot begyűjtő 25 kép nemzetközi, profi fotósokból álló zsűri elé kerül, és a szavazatok, valamint a zsűri döntése alapján díjazzák a legjobbakat. Egy korábbi photowalkhoz hasonlóan most is szeretnének jótékonysági célokra adományozni: a szimbolikus regisztrációs összeg szolgál erre a célra. A támogatóknak köszönhetően az akcióra regisztrált első száz résztvevő egyedi emblémával ellátott pólót kap. Aki tehát kedvet kapott egy kis fotós sétához, a fentebb jelzett internetes címen találja meg a részleteket és a jelentkezési feltételeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.