A palásti magyar dolgozók a török pusztítás ellen küzdőkért

1968. április 21-én adták át az 1552-es palásti csata tiszteletére emelt emlékmű-vet. A rajta lévő tábla szövege szerint palásti magyar dolgo-zók és a Vörös Kereszt állít-tatta. Egyedi és példamutató kezdeményezés volt ez.

Palást (Pláštovce)

1552-ben indult el a mohácsi vereség utáni egyik legnagyobb léptékű oszmán hadjárat és területfoglalás. A végvárak elestével megnyílt az út az Alföldről a bányavárosok felé, és a török hadak a nógrádi várakat, Szécsényt, Bujákot, Drégelypalánkot fenyegették, de már terveik közt volt Szolnok és Eger ostroma is.

A félhold árnyéka

1552 nyarán Kara Ahmed nagyvezír hadainak jelentős területet sikerült elfoglalniuk, éket verve a császárhű nyugati részek és Erdély közé, megakadályozva a két országrész egyesítését, ami visszavethette volna a török hódítást. A szultáni porta irreguláris, katonailag kiképezetlen, de zsákmányolásban és pusztításban ugyancsak sikeresnek mondható, könnyű fegyverzetű lovas akandzsikból és szintén könnyű fegyverzetű aszabokból álló csapatai már 1551-ben végigpusztították az Ipoly völgyét, Palást környékét is, felmérve a lehetséges ellenállás mértékét. A császári hadvezetés olasz, spanyol és német zsoldosokat és a Felső-Magyarország váraiban elhelyezett várőrségeket próbálta mobilizálni az oszmánok fenyegetése ellen. Az 1552-es Ipoly menti hadjárat vezérei, Erazmus Von Teufell spanyol, Sforza Pallavicini, olasz és Dietrich Von Marcelel német hadvezér hétezer-nyolcezer fős seregéhez még hajdúk, morva és cseh gyalogos vitézek és a környékbeli várőrségekből verbuválódott további másfél-kétezernyi hadra fogható ember. A császári seregnek nem volt számottevő tüzérsége, és a sereg egy része még nem esett át a tűzkeresztségen, felkészületlen volt. Ez a haderő állt szemben a mintegy tíz-tizenkétezres, hadianyaggal jól ellátott és messzebbre hordó ágyúkkal is felszerelt Ali Hádim budai pasa harcedzett és sikert sikerre halmozó seregével. Ali sikeresen bevette Drégely várát is, amelyet Szondy György védelmezett maroknyi csapatával hősiesen. A felek 1552. augusztus elején értek Palást közelébe.

A csata

A császári hadak ideérkezésükkor Palásttól délre, a Krupinica-patak fölé emelkedő stratégiai ponton, a Konyigrád, Konrád, Konigrád néven is jegyzett dombon állították fel táborukat, ahonnan ellenőrizni tudták az Ipolyság felőli utat. Ali egyik alvezére, bizonyos Arszlán bég már augusztus 9-én mintegy ezerfős szpáhi osztagával megrohamozta a tábort, a támadást ugyan visszaverték, de némi zavart máris okoztak a császáriak soraiban. Másnap egy elterelő hadicsellel a császári muskétásokat szorították meg annyira, hogy csak egy erős lovassági rohammal lehetett kiszabadítani őket. Teufell akkor döbbent rá, hogy Arszlán bég a kifárasztás technikáját választva gyengíteni akarja hadait, ezért bevárta Ali budai pasa hadtestét. Teufell ugyan újrarendezte hadait, ám másnap, augusztus 11-én súlyos vereséget szenvedett a császári had, s ebben sok szerencsétlen véletlen is közrejátszott. Felrobbant a lőpor egy része, erre sok újonc megfutamodott, a tovább harcoló spanyol, olasz és német zsoldosok nagy részét pedig lemészárolta a jelentős túlerő. A veszteséglisták szerint mintegy kétezer császári katona halt meg a helyszínen, köztük rengeteg tiszt és nemes ember, többek között Sbardelatti Ágoston, az akkori váci püspök is.

További négyezer katona esett fogságba, köztük a vezér, Erazmus Von Teuffel, akit I. Szulejmán szultán parancsára később kivégeztek. A csata után a török Szécsény székhellyel szandzsákságot alapított, a bányavárosok fenyegetettsége még nagyobb lett, és a középső Ipoly mente lakosságára nehéz évtizedek vártak.

A szomorú emlékű csata fél évszázaddal ezelőtt, 1968-ban érdekes módon összefogásra késztette a helyi „magyar dolgozókat”, akik kis kápolnát emeltek azon a helyen, amelyet már korábban is emlékkereszt jelölt, mint egy gyászos emlékű helyet.