A népszámlálási adatok szerint Kassán él a legtöbb református

Esküvői istentisztelet a kassai református templomban
Kassa |

A 2021-es évi népszámlálási adatok alapján a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház tájékoztatása szerint – még az elmúlt tíz év jelentős számbeli csökkenése ellenére is – továbbra is a negyedik legtöbb tagot számláló egyház Szlovákiában.

A városok között a második hely Komáromot illeti, 3 345 fővel. A rangsorban a harmadik helyet foglalja el Nagykapos, ahol közel kétezren vallották meg református identitásukat. Több, mint ezer református él Királyhelmecen (1662), Rimaszombatban (1503), Dunaszerdahelyen (1472), Nagymihályban (1424), Nagymegyeren (1270) és Tornalján (1012). A jelentős lakossággal rendelkező nagyvárosok közé tartozó Zsolnán 108, Eperjesen 123, Nagyszombatban 76 és Besztercebányán 72 református él. Jóval kevesebben ugyan, de még más szlovákai városokban is találhatóak reformátusok, úgy, mint Privigyén (63), Zólyomban (46), Trencsén (45), Pöstyén (40), Túrócszentmártonban (30), Máriatölgyesen (28).  „A legtöbb református Kassán él, ahol mintegy 4 504-en vallották az felekezetünkhöz tartozónak magukat - írja a Szlovákia Református Keresztyén Egyház internetes portálja. 2021-ben Szlovákia lakosságának 1,56 százaléka vallotta magát reformátusnak, ami 85 271 főt jelent. Ez mintegy 14 százalékkal, 13 526 fővel kevesebb, mint tíz évvel korábban” – közölte az egyházi portál. (Reformata.sk, Németi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?