A nagymácsédiakat megdöbbentette a kettős gyilkosság

Nagymácséd
Nagymácséd |

A tragédia megdöbbentette a helyieket, akik a sajtóból értesültek gyilkosságról. A két fiatal tavaly költözött a galántai járásbeli községbe.
 

Értesüléseink szerint Ján Kuciak nyáron jelentkezett be a nagymácsédi községi hivatalban, a férfinak állandó, barátnőjének átmenetei lakhelye volt a faluban. Egy régebbi, a központtól távolabb eső lakótelepen álló családi házat vásároltak meg és azt renoválták. A helyiek elmondták, hogy nem ismerték a két áldozatot, de a szomszédokkal és az utcában élő lakosokkal barátságosak voltak, igyekeztek beilleszkedni a közösségbe. Templomba is jártak, idén tavasszal összeházasodtak volna.
 

A községben biztonsági kamerarendszer működik, úgy tudjuk, hogy a rendőrség megvizsgálja a felvételeket. Délután még le volt zárva az utca és annak környéke, nem tudni, hogy meddig tart a helyszínelés. A falu szélén található utca a határban ér véget, előfordulhat, hogy a tettes nem az összekötő utakon, hanem más útvonalon közelítette meg a házat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?