A nagy halak továbbra is a mélyben úszkálnak

Fazekas Sándor, a marcelházi horgászszervezet titkára szerint nagyon kevesen élnek majd a magánterületek kialakításának lehetőségével A halászok sokáig várták, hogy a parlament végre új törvénnyel váltsa fel a 102/1963-as halászati törvényt. Hosszasan vajúdtak a parlamenti jobboldali hegyek, míg végül egy kommunista kisegeret szültek, melynek a neve Halászati törvény, s a Törvénytárban 139/ 2002 szám alatt jelent meg. Talán az sem véletlen, hogy április 1-jén lépett hatályba, áprilisi tréfának megteszi, szakmai szempontból viszont a hazai elvárásoknak sem felel meg, az uniós normák felé pedig nem is közelít.

Korcsek Ernő mérnök, a komáromi járási hivatal mezőgazdasági osztálya erdő- és vízgazdálkodásért felelős osztályvezetője szerint az új törvény alapvetően megerősítette a központi irányítást, nagyobb jogkört ruházott a Zsolnán székelő Szlovák Horgászszövetségre, ezenkívül állami kézben maradtak a folyók, a víztározók, a halastavak s minden olyan vízfelület, amely emberi beavatkozás útján jött létre. A területek megállapítását és a használati jog kiadását megtartotta a mezőgazdasági minisztérium, míg a halászgazdák kinevezését és a halászjegyek kiadását elvették a községektől és visszaadták a járási hivataloknak. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Komáromi járásban jegyzett mintegy 4500 horgásznak szezonnyitás előtt a járási hivatal előtt kellett volna sorban állnia horgászjegyért. A gyakorlatban úgy sikerült megoldani a törvény baklövését, hogy a járás négy horgászszervezetének (Komárom, Gúta, Ógyalla, Marcelháza) vezetősége vállalta a jegyek árusítását és hogy elszámol az ebből befolyt pénzzel pénzzel. Az osztályvezető szerint a törvény leglényegesebb eleme az a változás, miszerint az orvhalászat már nem szabálysértés, hanem bűntény és a bűnüldöző szervek hatáskörébe utalja át. A járásban a törvény megjelenése óta senki nem jelentett be igényt magánterület létrehozására, holott az új törvény lehetővé teszi ezt az úgynevezett egyéb vízterületeken, mind a magántulajdonban levő, mind a bérelt vizeken, ugyanakkor a magánterület tulajdonosának vagy bérlőjének olyan halászgazdát kell alkalmaznia, aki halászati szakközépiskolában szerzett szakképesítést. A haltelepítést az állam ellenőrzi, csak olyan ivadékokat szabad a halászvizekben elhelyezni, amelyek fajtatisztasága és egészségügyi bizonyítványa megfelel a szigorú előírásoknak. A törvény egyik pikáns része, hogy minden vízfelület, amely meghaladja a 25 négyzetmétert, területként kezelendő, tehát az udvar végében lévő 5x6 m-es kacsaúsztató is, ahol halászgazdát kell alkalmazni. Az osztályvezető úgy véli, hogy ezt a törvényt még az uniós csatlakozás előtt módosítani kell, elsősorban a folyóvizekkel kapcsolatban, mert ezek halászati jogát Zsolna nem adta tovább a horgászszervezeteknek, hanem önkényesen fenntartotta magának, beleértve a Dunát is mint nemzetközi vizet.

Fazekas Sándor, a marcelházi horgászszervezet titkára, aki egyben víztulajdonos is, úgy vélekedik, hogy a törvény bonyolultsága és központisága miatt nagyon kevesen élnek majd a magánterületek kialakításának lehetőségével, még azokon a helyeken is, ahol erre a természeti feltételek ideális körülményeket teremtettek, mint például a Csallóközben vagy a Mátyusföldön. Az ok egyszerű: a törvény olyan lehetőségeket nyújt az állami hivataloknak és a Zsolnán székelő Szlovák Halászszövetségnek is, amelyek bármikor megakadályozhatják a terület kialakítását, s ugyancsak lehetőséget ad az érdeklődők majdnem törvényes kielégítésére is. Rövid időn belül feltérképezik azokat a vizeket, amelyeken érdemes halász- vagy horgászterületet kialakítani itt a déli részeken, a tárcához, vagy a horgászszövetséghez közelálló csapatok létre is hozzák ezeket a területeket.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Tóth Alfréd, a komáromi városi horgászszervezet elnöke is, aki szerint a törvény csupán direktívákat ad, vállalkozási lehetőséget alig. Véleménye szerint a horgásztársadalom mást várt, olyan alternatívákat, amelyek önállóságot biztosítanak mind a horgászszervezetnek, mind a magánterületet tervezőknek. Lehet, hogy Zsolnán vagy a mezőgazdasági minisztériumban kiváló szakemberek dolgoznak – bár a törvény nem ezt támasztja alá –, mégis valószínűbb, hogy a helyismeret, a helyi szokások, az ezeréves tapasztalat más irányba vinné itt a Duna mentén a halászat és a horgászat fejlesztését. Példaként a vizek eliszaposodását, az iszap nehézfémtartalmának tűréshatárt meghaladó szintjét említi, ami azt jelenti, hogy az itt kifogott halak már alig fogyaszthatók. Az államnak tehát – ha már kisajátította a vizeket – azzal is foglalkoznia kellene, hogy belvizeink és a bennük élő halak egészségesek legyenek. Nem csupán a pénzt kellene behajtani, hanem annak egy részét vissza kellene fordítani az állóvizek minőségének javítására.

Az utóbbi időben például belvizeinkben elszaporodott a törpeharcsa, mely kártevő halfaj, s nemcsak a horgászok életét keseríti meg, hanem elüldözi maga körül az öszszes többi halat is, nincs természetes ellensége. Kiirtásukra nincs lehetőség, akik pedig illetékesnek tekintik magukat, kitérnek a kérdés elől. Az elnök véleménye szerint képviseleti szervnek és koordinációs menedzsereknek is lenniük kell a horgászat és a halászat terén, de ezt regionális szinten kellene megoldani, nem merev központi irányítással.

Ezt kapják beSomogyi Tibor felvételei Viliam Jankovič mérnök, a Duna Folyamszabályozási Vállalat komáromi részlegének igazgatója a törvény végrehajtásával még nem került közvetlen kapcsolatba, ugyanakkor – mivel az állam a halászati jogot fenntartva a halászszövetségre ruházta át –a saját területén nem tapasztalt lényeges változásokat. Elméleti esélyt ugyan lát arra, hogy valaki kísérletet tesz magánterület kialakítására az állami vizeken, de a kivitelezésre azért nincs mód, mert a legtöbb belvíz és kanális összeköttetésben van a folyóvizekkel, a tavak kialakítása pedig megakadályozná a vízlevezetést. A vízfelületek bérlésére nem lát lehetőséget, mert véleménye szerint az ő küldetésük nem a halgazdálkodás, hanem elsősorban a folyóvizek biztonságos elvezetése.

Maga a törvény logikai bukfencek sorozatát tartalmazza, és jelentős visszalépést jelent akár a földtörvényhez viszonyítva is. A halászattal ugyanaz a minisztérium foglalkozik, mint például a növénytermesztéssel, de míg a szántóföldeken – az államiakon is – bárki foglalkozhat magánvállalkozással, addig a vizeken csak elméletben. Azáltal, hogy az állam a halászati jogot a halászszövetségnek adományozta, más természetes vagy jogi személynek nem ad erre lehetőséget, holott a halászszövetség nem fizet bérletet, a vállalkozó pedig nyilván fizetne. A törvényalkotó valószínűleg abból indult ki, hogy az uniós csatlakozás után a halászat és a horgászat vonzó üzletágat jelenthet, és nem árt, ha ezt az üzleti lehetőséget megtartja saját ügyfeleinek. Izgalmas kérdés a Duna mint nemzetközi víz, melyből a törvényalkotó nem szakmai, hanem politikai és nemzetiségi ügyet kreált annak az árán is, hogy jelentős pénzektől fosztja meg az országot. A Duna Magyarországgal közös szakaszán ugyanis merőben más a törvény az egyik és a másik parton. Míg Magyarországon bérelt Duna-szakaszokon halásztársaságok kerítőhálóval foghatják a halat, addig a mi oldalunkon a 4x4 méteres táplit is betiltották, pedig a halak nemigen tudják, mikor úsznak a magyar és mikor a szlovák oldalon.

Ha a szlovák törvényhozás negyven évet várt egy új halászati törvény meghozatalával, figyelembe vehette volna, hogy az uniós jogharmonizáció kapcsán két éven belül vagy módosítania kell ezt a törvényt, vagy teljesen más szemlélettel újat kell alkotnia. A törvény végrehajtó utasításai május 15-én léptek életbe, ezekben már számos olyan kiskaput fedezhetünk fel, amelyek alapján a bennfentesek például diplomáciai célokra vagy halegészségügyi vizsgálatok álcája alatt más halfogási módszereket is alkalmazhatnak, mint amilyeneket normális földi halandónak engedélyez a törvény. ĺgy fordulhatott elő már idén nyáron is, hogy a dunamocsi kőfalnál egy pozsonyi csapat áramfejlesztővel végezhetett napokig állategészségügyi vizsgálatokat, s ladikszámra hordták el a villanyárammal elkábított harcsákat. Publikált tudományos értekezésük nyilván elkerülte a figyelmünket, vagy valamelyik perui halászújságban jelent meg. Az érem másik oldala: egy fiú egy fűzfa nyéllel pecázott a Zsitván, s az ügyész vádat emelt ellene. Az új törvény tanulsága talán az lehet, hogy a nagy halak továbbra is a mélyben úszkálnak.