Csata. Ünnepélyes keretek közt fogadta Babindák István, a Romane Jíle (Cigány Szívek) Polgári Társulás elnöke kedden Rodolphe Wallee-t, az USA pozsonyi nagykövetét a szervezet székházában.
A munkalehetőségekről és az oktatásról tárgyaltak
Babindák István, a Romane Jíle vezetője a találkozón arról számolt be: társulásuk fő célja a roma gyerekek oktatása. Nyolc év alatt sok olyan tehetséges fiatal fejezte be középiskolai és főiskolai tanulmányait, akik a társulás segítsége nélkül sokkal nehezebben érvényesülhettek volna. Közülük sokan mesteremberként, külföldön dolgoznak, de olyan is akad, aki a világhírű Rajkó zenekar prímása lett.
A Romane Jíle 2005. nyarán avatta fel Szlovákia első olyan kopjafáját, amelyet a roma holokauszt áldozatainak emlékére állítottak. Babindák István a találkozón azt is megemlítette, hogy a 2. világháborút követő kitelepítések során nem csak a szlovákiai magyarokkal és németekkel bántak el, de több száz dél-szlovákiai cigány családot is kényszermunkára hurcoltak, s erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A látogatásról, amelyen az amerikai nagykövet a roma himnuszt is meghallgatta, a Szülőföldünk című mellékletünkben olvashatnak majd részletesebb beszámolót. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.