A magyar kultúra napja alkalmából átadták a Csemadok-díjakat Galántán

Csemadok - magyar kultúra napja - GA
GALÁNTA |

A Galántai Városi Művelődési Központban tartotta hagyományos országos ünnepségét a Csemadok, amelyen átadták a szervezet díjait. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényt kultúrcsoportok és egyének színesítették előadásukkal.

Hagyományosan, idén is a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen adta át a Csemadok-díjakat a Szlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség.

Köszönet a tagoknak

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta, köszönet jár az elődöknek azért, hogy megélhetjük magyarságunkat, hagyományainkat. Elmondta, a 75 éves Csemadok egy olyan szervezet, amely túlélte az államot, amelyben létrejött és a legfőbb feladata a közösség szolgálata. Kiemelte, a jövőben is elkötelezett tagokra lesz szükség. Azt kívánta, a mostani tagok is úgy végezzék a tevékenységüket, mint azok, akik most kitüntetést kaptak.

A rendezvényen Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben Kodály Zoltán és Galánta kapcsolatára utalva a zeneszerző gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel. E szerint a kultúra olyan, mint a tanulás, megszerezni és színvonalon tartani nehéz, de elveszíteni könnyű.

„A kultúra ápolása, színvonalon tartása kiemelten fontos, ezért hatalmas köszönet jár azoknak, akik ezért dolgoznak. A kultúra az, ami minket összeköt, lehetnek különböző nézeteink is”

– fogalmazott. A közös értékek szerinte akkor is összekötöttek minket, amikor nehéz volt, például amikor a második világháború után megpróbálták a magyarságot megtörni. A kultúra, az összetartozás azonban ezt nem engedte. Hangsúlyozta, ezer év múlva is szeretnénk itt lenni, magyarul beszélve, gondolkodva.

Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke, aki Fábry Zoltán-díjat kapott, arról beszélt, a Csemadok márciusban tölti be 75. évét. Úgy véli, egy 75 éves ember már idősödik, de a Csemadok olyan, mint egy 20 éves. Köszönetét fejezte ki azoknak, akik tették a dolgukat, mert fontos volt nekik a szülőföld, a magyar nyelv, a kultúra. Hangsúlyozta, hogy a himnusz az egységünket teremti meg.

„A zene, az irodalom, a történelem, az értékeink alkotják a kultúrát, amely egy olyan biztos bástya, amelyhez a kulcsot a nyelv adja. Fontos átgondolni, milyen lesz a jövő magyarsága, ezért fontos feltenni magunknak azt a kérdést, hogy megteszünk-e mindent, őrizzük-e anyanyelvünket, igényes kultúrára neveljük-e a gyerekeinket, megtanítjuk-e őket a hazaszeretetre. Ehhez meg kell vizsgálni lelkiismeretünket”

– fejtegette Szili Katalin, aki szerint a családnak és az iskolának, a szülőknek, a tanítóknak és a közösségnek is feladata van, a politikusoknak a közösség érdekeit kell védeniük, az értelmiségnek pedig utat kell mutatnia.

Díjátadás

A beszédek után következett a díjátadás. Életműdíjat kapott Fazekas István (Alistál), Holénia Ágnes (Pozsony), Kocka Gyula (Bény), Makkai Éva (Ágcsernyő), Stubendek László (Komárom), in memoriam Balogh Gábor (Ipolybalog), aki helyett lánya, Molnár Szilvia vette át a kitüntetést. A Csemadok Közművelődési Díj kitüntetettjei: Földváry Terézia (Sárosfa), Füzék György (Somorja-Bucsuháza), Gyurcsi Pomichal Mária (Réte), Plichta Tibor (Érsek-újvár), Simon János (Fülek), Szabóné Szakál Mária (Jóka). A Gyurcsó István-díjat idén Lacza Tihamér (Nyárasd) kapta. Fábry Zoltán-díjjal Czimbalmosné Molnár Évát (Budapest), Potápi Árpád Jánost (Bonyhád) és Szili Katalint (Pécs) tüntették ki, akik közül csak Szili Katalin vette át személyesen a díjat.

Az ünnepségen fellépett Katarína Vallová, a tavaly novemberben Galántán megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűverseny 4. kategóriájának győztese, akit Zuzana Šabíková kísért zongorán. A közönség meghallgathatta Both Kevin, a Csemadok által kétévente Léván megrendezett Kadosa Pál Zongoraverseny egyik díjazottjának játékát is, aki a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskolában Csiba Júlia tanítványa. Fellépett a Felsőszeli Férfikar, amely 2010-től szerepel önállóan is a Rozmaring Énekkar részeként. Bukovszky Dorottya, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja, aki állandó résztvevője különféle szavalóversenyeknek, Ozsvald Árpád Földközelben című művét adta elő. Az 1980-ban alapított komáromi Concordia Vegyeskar is műsort adott az ünnepségen, a Jókai Hagyományőrző Csoport pedig jókai táncokat adott elő Varsányi Ildikó és zenekara kíséretével.

Jóleső elismerések

Az ünnepség után néhány díjazottal sikerült rövid beszélgetést készíteni. Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak, milyen érzés van bennük a kitüntetéssel kapcsolatban, mit jelent számukra a díj.

Lacza Tihamér, aki a Gyurcsó István-díjat kapta, meghatónak és értékesnek találja, hogy őt választották arra a díjra, amellyel a Csemadokban végzett sokéves munkát vagy kiemelkedő teljesítményt értékelik.

„Rég volt az, amikor a Csemadok lapjánál, a Hétnél dolgoztam, ezért is meghatódtam, hogy ennyi idő után emlékeznek rám. A Csemadok számomra azt jelenti, hogy valóban össze kellene fognunk. A szervezetben mindenki megtalálja a közös hangot, akármit is csinál, nincsenek nagy ellentétek, legfeljebb szakmai kérdésekben lehet vitatkozni. Sajnos más területen a megosztottság sokkal érzékelhetőbb, ezért van szükség a Csemadokra, hogy az időnként mélyülő árkokat minél hamarabb sikerüljön betemetni”

– fogalmazott.

Lacza Tihamér

Füzék György egyike a Csemadok Közművelődési Díj kitüntetettjeinek. A hazai néptáncmozgalom kiemelkedő alakja, koreográfus, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes vezetője, szervezője azt mondta, nehéz megmondani, mit is érez a díjjal kapcsolatban.

„Alapjában véve nem várunk díjat, de mégis jólesik a lelkünknek, megtiszteltetés és egy kis büszkeség is eltölt azért, hogy a munkásságomat elismerik. A néptánc, a népzene az életemet jelenti. Teljesen véletlenül kerültem vele kapcsolatba, 14 évesen bekerültem a rozsnyói Búzavirág csoportba. Eleinte nem nagyon volt hozzá kedvem, inkább sportolni szerettem, de nagyon rövid idő alatt annyira megszerettem, hogy azóta is, 41 éve csinálom. A Szőttesnek 30 éve vagyok a tagja. Érdekes, hogy a Csemadok 75 évvel ezelőtt, 1949-ben alakult, amikor édesanyám született, aki szintén nagyon nagy munkát vállalt a szervezetben, én meg a Szőttessel vagyok egyidős, lehet, hogy nem véletlen”

– mondta mosolyogva. Füzék György szerint azért folytatja évtizedek óta ezt a munkát, mert azt csinálhatja, amit szeret. Táncosként kezdte és sosem voltak olyan ambíciói, hogy vezetőként szeretné folytatni, és még most is az alaptevékenysége, hogy táncol, de ahogy változtak a dolgok az életében és az együttesben, úgy hozta a helyzet, hogy alkalma nyílt vezetőként is kipróbálni magát, illetve néha bele is kényszerült ebbe a szerepbe. Mint fogalmazott, először azért vállalta ezt, hogy ne szakadjon meg a tevékenység, később viszont vitte magával az ár.

Stubendek László, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke, a Szent András-bazilika kántora szerint óriási elismerés az életműdíj, amelynek nagyon örül. Úgy véli, mindenkinek fontos, hogy a munkájára időnként felfigyeljenek, aki aktív és közösséget vezet, annak kell az elismerés. A zenével, főként az egyházi zenével kisgyerekként, ministránsként került kapcsolatba.

„Ahogy énekelt a feltámadási szertartásban a férfikar, az engem megszédített. Az első századok első műzenei kompozíciója, a gregorián ének szólalt meg akkor a 20. században, ami számomra döbbenetes volt. Akkor még nem, csak később tudatosítottam, hogy egyszerre szólalnak meg azok a felhangok, amelyeket Kodály Zoltán sem tudott mindig a műveiben megszólaltatni. Mindig énekeltünk, más műfajokat is kipróbáltam, de mindig visszatértem a szép, tiszta, egyházi zenéhez, ami valami csodálatos. Harmóniát hoz az életünkbe, lépéseinkbe, gondolatainkba”

– vallja.

Stubendek László

Szabóné Szakál Mária a Jókai Hagyományőrző csoport 1977-es megalapításáért és a jókai táncok megőrzéséért, valamint a szervezet vezetőségi tagjaként végzett évtizedes szervezőmunkájáért kapott Csemadok Életműdíjat. Mint elmondta, a régióban már nagyon kevés néphagyomány, táncanyag, viselet volt található az 1970-es években, ezért kezdték összegyűjteni azt, amit még lehetett.

„Jókán kívül a környező falvakban sehol nem voltak már ilyen kincsek. Összegyűjtöttük a faluban azokat, akik még tudtak táncolni, hogy felgyűjthessük tőlük az adatokat, így alakult meg a tánccsoport. A véremben van a szervezés, nagyon szeretem és úgy érzem, sikerül is megvalósítani azt, amit elképzelek, az elejétől a végéig. Az óvodában és az iskolában is toboroztunk gyerekeket, hogy az utánpótlás is meglegyen. Ha a gyerekek látják a másikat a színpadon, az mindig nagy húzóerő számukra. Előfordult, hogy egész családok több generációja is tagja volt a csoportnak, az anya, az apa, a gyerekeik, azok házastársai és az unokák”

– tudtuk meg a díjazottól. A hagyományőrző jókai tánccsoport alapját jelenleg a hatvanas korosztály adja, de vannak fiatalabbak is köztük, és van egy 83 éves tag is. A Malmos Néptánccsoportot Szabóné Szakál Mária kezdeményezésére 2022-ben alapították újra 20 év kihagyás után. Ezen belül az óvodások és az alsó tagozatosok alkotnak egy csoportot, a felső tagozatosokkal külön foglalkoznak és a középiskolások is fellépnek időnként, ha idejük engedi. 

A Csemadok ünnepségén Kiss Beáta, a szervezet országos tanácsának tagja beszámolt a második alkalommal meghirdetett esszéíró-pályázatról is, amellyel a szórványban élő magyarok védelmének fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a szervezet. Kiss Beáta felsorolta a pályázat nyerteseit, majd Végh Brigitta bacsfai pedagógus idézett pályamunkájából, amellyel elnyerte a fődíjat.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?