A magyar államhoz kötődő cég veheti meg a „volt poliklinika” épületét Komáromban

komárom
Komárom |

Az adásvételi szerződés megkötésére a komáromi képviselő-testület a csütörtöki ülésén bólintott rá. A versenytárgyalás feltételei szerint a cégnek mintegy öt éve lesz a felújítás elvégzésére.

A testület a vagyonjogi ügyek sorában tárgyalt az eladásról, amelyre két ajánlat érkezett január közepén – az egyiket a dunaszerdahelyi székhelyű MANEVI SK s.r.o., míg a másikat a komáromi PANORAMA PROPERTY INVESTMENTS s.r.o. jegyezte. A versenytárgyalást kiértékelő bizottság január 24-án a MANEVI SK ajánlatát tartotta jobbnak, amely a kikiáltási árnál 2000 euróval magasabb árat, 270 ezer eurót kínált.

Megkönnyebülés

A napirendi pont kapcsán csupán néhány hozzászólás hangzott el az ülésen, a dunaszerdahelyi cég ajánlatát pedig elfogadta a testület.

Knirs Imre képviselő elmondta, örül neki, hogy „végre pont kerül” a bonyolult ügy végére, ameyet szerinte ilyen módon már hét és fél évvel ezelőtt is meg lehet volna oldani. „Egypár képviselő nagyon megdolgozott azért, hogy ez a terv ne sikerüljön. Valójában mégiscsak a magyar állam fektet ebbe bele” – tette hozzá.

Keszegh Béla polgármester erre úgy reagált, hogy az eltelt időszakban három versenytárgyalást is kiírtak az épület eladására, de vagy nem akadt jelentkező, vagy egy esetben túl alacsony árat kínáltak – a képviselők pedig ebben az ügyben „nem akadályoztak semmit”.

Ezt követően Andruskó Imre elmondta, Knirs még apolgármesterként valóban sokat tett az értékesítésért, ám a mostani lépés Keszegh sikere. Hozzátette: „Olyanok kezébe most az épület, akik ha komolyan gondolják, fel tudják majd újítani, de ez még csak az első lépés. Én maximálisan támogatom”. Kiemelte, óriási hiba volt, hogy a „volt poliklinika” végül műemlékvédelem alá került, mivel így jelentősen magasabb összegbe, akár 10 millió euróba is kerülhet a felújítása.

komárom

Magyarországi kötődés

Ahogyan azt lapunk még tavaly október 22-én megírta a Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) cikke alapján, a MANEVI SK a magyar kormány által létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány tulajdonát képezi. A magyar fél így gyakorlatilag közvetett módon, e vállalat segítségével is megvásárolt több szlovákiai műemlék épületet. Az adásvételek október elején gerjesztettek némi feszültséget a szlovák-magyar kapcsolatokban. Ekkor Ivan Korčok külügyminiszter magyarázatot kért Szijjártó Péter magyar kollégájától arra, hogy azokról a magyar állam nem értesítette a szlovák felet.

A szlovák állam vehette volna meg

Tavaly kora ősszel bonyodalmat okozott, hogy elindult a 19. században emelt épület műemlékké való nyilvánítása. Ez legfőképpen azt jelentette, hogy jóval összetettebb és drágább módon kell elvégezni a felújítást – ill. azt is, hogy a szlovák államnak így elővételi joga keletkezett az ingatlanra. November 30-án azonban a kulturális minisztérium jelezte Komáromnak, hogy nem kíván élni a lehetőséggel. Ezt követően vált „nyitottá” a verseny, amelynek köszönhetően január közepéig két ajánlat futott be a komáromi Városi Hivatalba.

A neheze hátravan

Hogy pontosan mennyi pénzt emészthet fel az épület felújítása, azt most még nem lehet pontosan tudni. Még a műemlékvédelmi eljárás előtt a legtöbbször 5 millió euró körüli összegek forogtak közszájon Komáromban, ám mostanra sokszor merül fel a 10 milliós plafon is.

Az önkormányzat igyekezett a felújításra vonatkozó „biztosítékokat” beépíteni a versenytárgyalási feltételek közé. Így például időkorlátot szabtak a fejlesztés megvalósításának, amelyet legkésőbb 2027 végéig kell befejezni. Ha ennek a vevő addigra nem tesz eleget, büntetést és kártérítést kell fizetnie a városnak, amelynek ráadásul joga lesz felmondani az adásvételi szerződést is.

A „volt poliklinika” 10 évvel ezelőtt került a város tulajdonába, ám gyakorlatilag mindvégig komoly gondot jelentett az önkormányzatnak az eleve rossz állapotban levő épület, amely a központi városkép szempontjából is egyre mélyülő problémát jelent mindmáig.

komárom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?