A lobbik vagy a jobbik?

Boráros József: „A másik két falu fogja eldönteni, hogy mi legyen a doborgazi területen?” Somogyi Tibor felvételeA három falu a bősi felvízcsatorna megépülése után szigetre került. Arra a szigetre, amelyet jobbról az öreg Duna határol, balról a három falu kataszteréből kihasított, tengerrel elárasztott terület – amelynek végében, a bősi gátnál vígan forognak a turbinák, és termelik a villanyáramot. Csak éppen a bodakiaknak, a vajkaiaknak és a doborgaziaknak nem jut belőle. A többezer hektárnyi termőföldet annak idején 40 fillér/négyzetméter áron sajátították ki a lakóktól. Azóta sem jutott senkinek eszébe, hogy elgondolkodjék fölötte, vajon nem járna-e kárpótlás ezeknek az embereknek, akiket így kibotoztak a birtokaikból. A három falu azóta a beígért tejben és mézben való fürdés helyett gondban fuldoklik. Hol a komp nem jár, hol a kisbusz romlik el, hol az orvos nem áll hivatása magaslatán... És a községek néptelenednek. Igaz, utóbbi inkább az őslakosságra értendő, mert az őshonos lakosság elköltözésével egyenes arányban özönlik el a szigetet a tehetős pozsonyiak, akik az elhagyott házakat felvásárolják.

A három falunak azonban ennél halmozottan hátrányosabb a helyzete. Lehetne sorolni az ország alkotmánya és a törvények által garantált, minden polgárt megillető jogokat a szabad orvosválasztástól a hátrányos megkülönböztetés tilalmáig. Unalomig ismert tények. Bodak, Vajka és Doborgaz a szlovákiai demokrácia szégyene, és senki az ujját nem mozdítja az itt lakó emberekért. Igaz, olykor-olykor löknek nekik alamizsnát, mint legutóbb, amikor beállt a felvízcsatorna jege, és a komp nem közlekedhetett. Kaptak 300 ezer korona gyorssegélyt – úgymond a megnövekedett útiköltségek fedezésére.

Az elmaradt pályázat

Ne legyünk azért igazságtalanok! A kormányban megvolt a jószándék. Csak hát a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A három község 2003-ban a környezetvédelmi és a pénzügyi tárcához fordult, engedélyezzék annak az erőműnek a megépítését Doborgaz határában, amelyet annak idején a Vízgazdálkodási Vállalatnak kellett volna megépítenie. A tervek ugyanis közel egy évtizede készen álltak, ám a vízügy a füle botját sem mozdította. Pedig a felvízcsatornából kivezető csatorna megvan Doborgaz határában, csak rá kellene építeni az erőművet. A kiserőmű részét képezte a bősi nagyberuházásnak, hogy a világtól elvágott falvak az általuk termelt áram révén kárpótláshoz jussanak. A felvízcsatorna építéséből a Binder úrék cége által „megzenésített” százmilliókból nem egy, de több kiserőművet meg lehetett volna építeni. A két minisztérium beleegyezését adta, a jóváhagyás után a három község beruházót keresett.

Beruházót azonban nem pályázattal kerestek, hanem az itteni közbirtokosság vezetője, Tóth László talált egy galántai székhelyű vállalkozói csoportot, az Ecowatt Kft.-t, amellyel a falvak polgári társulása szövetkezett. A kft.-ben az Ecowatt 90, a három község 10%-ot képviselt. Az Ecowatt kihasználta a települések elesett helyzetét, hiszen azoknak nemcsak a 3 milliós költségű tervdokumentáció kifizetésére nem volt pénzük, hanem a földterület vételárára sem, ami áfával mintegy félmillió koronát tett ki. (Ne feledjük: azoknak a doborgazi parcelláknak a megvételéről van szó, amelyeket az állam vett el tőlük, és testált rá a Vízgazdálkodási Vállalatra!) Ezek kifizetését, illetve megvételét a beruházó vállalta, úgy, hogy kölcsönadja a három községnek a vételár rá eső részét. A beruházó „nemes gesztusa” után a falvak öt nap alatt a beruházóra íratták a katasztert, a falvak 10 százalékos részét pedig felvásárolták. Az eladott áram hasznából azonban, amelyet évi 20 millió koronára becsültek, a három falunak a szerződés szerint mindössze évi 200 ezer koronát juttatott volna az Ecowatt. Magyarán 1%-ot. Tavalyelőtt a polgári társulás két tagja, Ágh Magdolna, Bodak első embere és a vajkai polgármester aláírta a szerződést az Ecowatt-tal, Boráros József, Doborgaz polgármestere azonban azt mondta: faluja nem kér alamizsnát, s ennek a tranzakciónak semmi köze a kárpótláshoz.

Folytatódó szélmalomharc

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de az ügy egy tapodtat sem mozdult előre. A lobbi tovább dolgozik, s hiába próbált Boráros József más megoldásokat keresni, a másik két polgármesterrel nem tudott dűlőre jutni. Tavaly például jelentkezett egy beruházó, amely tisztességes megoldást kínált: környezetbarát áramtermelő malomkerekeket épített volna, ráadásul az elkészült beruházás 75%-a a községeké lett volna, és a helybéli polgárok is vásárolhattak volna a részvényekből. Rejtély, mi nem tetszett ezen a vajkaiaknak és a bodakiaknak. Tény, hogy a beruházó, politikai játszmát vélve az érdektelenség mögött, visszalépett. Pontosabban kivár.

Újabban „csak” annyi történt, hogy Ágh Magdolna, a társulás megválasztott elnöke levelet írt a Vízgazdálkodási Vállalatnak, amelyben kérte, adják bérbe a területet a polgári társulásnak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a három község lemond a kárpótlás jogáról, hiszen az Ecowatt-féle megoldás felé hajlik. A levéllel, amely tavaly októberben született, mindössze két gond van. Az egyik, hogy Borárost egyszerűen kihagyták a döntésből. A bodaki és a vajkai polgármester ráadásul megsértette a polgári társulás alapszabályzatát, amelyben az áll: mindenben közösen döntenek. A másik, hogy a polgári társulás harmadik tagja ma sem ismeri a levél tartalmát. Döbbenetes, hogy két szomszéd község polgármestere nem tud találkozni, hanem levelez egymással. Boráros találkozót kér Ágh Magdolnától, ő pedig válaszlevelében terminust ajánl, amikor a polgári társulás tagja betekintést nyerhet a társulás által írt levélbe. Ez a komédia jó ideje folyik, miközben a lényegről nem esik szó. Ami egyszerű, mint egy pofon.

Ha az Ecowatt uniós pályázatból és költségvetési támogatásból meg is építi az erőművet, nem üzemeltetheti, mert nincs benne gyakorlata. Vagyis át kell adnia valakinek. Rossz nyelvek szerint ez a valaki ugyanaz a Tóth úr, aki a beruházót szerezte, s akinek állítólag van ilyen érdekeltsége. S aki egy ideje mellesleg a Vízgazdálkodási Vállalat igazgatóhelyettese. Még rosszabb nyelvek szerint a környezetvédelmi miniszter szomszédja Keszölcésen. (Most már egyébként az Ecowatt bérli a területet a Vízgazdálkodási Vállalattól.) A másik: a beruházásra nem írtak ki versenypályázatot sem akkor, sem azóta. Pedig hazai cégek mellett lenne több jelentkező Magyarországról és Ausztriából is. Mellesleg enyhén szólva törvénytelen dolog versenypályázat nélkül állami vagy uniós pénzekből odaadni valakinek egy 200 milliós beruházást.

Mi (lenne) a megoldás?

„Boráros József szerint a világ legegyszerűbb dolga az lenne, ha a három község lenne a beruházó. A befektetési költség két év alatt megtérülne, és azon túl a falvak virulhatnának. A Dunaszaurusz jóvoltából ugyan továbbra is elzárva a külvilágtól, de legalább nem szegényen és kiszolgáltatottan. Az ügy kapcsán a kívülállónak mindig az jut eszébe, hogy ez a három község csak akkor jut valamire, ha összefog. Ettől a szándéktól, a jelenlegi helyzetet látva, elég messze járnak” – ezeket a sorokat mintegy másfél éve írtam egy riportban. A három község polgármestere közötti szakadék azóta még jobban elmélyült. Az idő nem nekik dolgozik. Az idő tulajdonképpen senkinek sem dolgozik. Legkevésbé Vajka, Bodak és Doborgaz lakosainak. Vajka eladósodva, Bodakon már az iskola is bezárt. Hol a víz, hol a jég, hol a rozoga kisbusz kiesése keseríti őket. Még a madárinfluenza is ide látogatott először Szlovákiában. Pedig ez a vidék csodálatos, a jóisten is ökoturizmusra teremtette. Három éve osztrákokkal jártam itt, akik horgászvizet kerestek. Nem én állítom, ők mondták: ilyen csodálatos vízivilágot még életükben nem láttak. Pedig ezek az ágvizek már csak az egykori, ősi ártéri erdők és vizek roncsai, maradékai. Az osztrákok egyszerűen nem értették, miért nem találnak szállást itt, és Somorjáról kellett reggelente átkompozgatniuk a szigetre. Az egész vidéken pangás van, holott aranybánya lehetne. A dolgok jelenlegi állása szerint – ha csak nem történik valami csoda – minden jel arra mutat, hogy nem a patthelyzetbe hozott falvak lakóit fogja kárpótolni az állam.