Ótátrafüred. A regionális fejlesztésért felelős kormánybizottság soros ülésén a megyei és városi önkormányzatok képviselői is „szóhoz jutottak” a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervvel kapcsolatban.
A leszakadó régiókért
A meghívott megyei elnökök részletesen beszámoltak az egyes régiók helyzetéről, bár információink szerint néhányan „elfelejtették, hol vannak”, és a kevésbé témába vágó dolgokról, egyebek mellett a munkanélküliségi arányok alakulásáról tartottak beszámolót. A bizottság ülését vezető Csáky Pál miniszterelnök-helyettes szerint az utóbbi időszakban színvonalasabb, jobb minőségű tervezetek érkeznek Pozsonyba. „Úgy tűnik, lassan megtanulunk pályázatokat írni, megtanultuk jobban megindokolni javaslatainkat. Úgy látom, ezen a téren a jövőben sem lesz probléma, működnek a régiófejlesztési irodák, ahol szakmai tanácsokat kaphatnak az érdeklődők, és jó lenne, ha az eddiginél több támogatást tudnánk felhasználni. Sajnálatosnak tartom viszont, hogy a Magas-Tátra helyreállítása valószínűleg más területekről is pénzeket fog elvonni” – mondta Csáky, hozzátéve, hogy az önkormányzatok hatáskörébe került alap-infrastruktúra felújítására, az iskolák támogatására, különböző ingatlanok rendbehozatalára és a vidéki turizmus fejlesztésére hozzávetőlegesen háromszor annyi pályázat érkezett a szaktárcához, mint amenynyi pénzt e célra eredetileg szántak. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium ellenőrizni fogja a lehetőségeket, és valószínűleg jövő év májusában–júniusában javaslatot tesz arra nézve, hogy mely területekről lehetne átcsoportosítani a szükséges összegeket. Jó hír, hogy Brüsszel is kedvezően ítélte meg hazánk fejlődését a strukturális és kohéziós alapból való merítés terén, és a 2007–2013 közötti időszakban Szlovákia leszakadó régiói évente 30-40 százalékkal több uniós pénzhez juthatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.