A legnagyobb elbocsátás a rendszerváltás óta

Háromezer-hétszáz ember munkahelye szűnik meg a székesfehérvári IBM bezárásával. A cég a város lakosságának jelentős részét alkalmazta, értesüléseink szerint sokan a kedvező lehetőség miatt költöztek át Fejér megyébe Nyíregyházáról, Miskolcról, sőt korábban szlovákiai magyarok is dolgoztak az IBM-nek.

Háromezer-hétszáz embert foglalkoztattakSomogyi Tibor felvételei „Kissé korán jött, még nem történik semmi” – mondja nekem egy öltönyös-nyakkendős úriember egy sivár irodában. Csodálkozott, mit keres Székesfehérváron egy pozsonyi újságíró, miért érdeklődik annyira az IBM bezárása iránt, és főleg miért éppen a Videotonnál, pontosabban a VTCD Kft.-nél. Az ok egyszerű: a Videoton adott kölcsön ezerkétszáz munkást a világcégnek, az ő sorsuk is érdekelne. Beszélgetőtársamtól megtudom, hogy ez a Videoton nem az a Videoton, menjek át a központi épületbe, pontosabban inkább ne is menjek, mert úgysem engednek be. Elég furcsa beszélgetés folyik köztünk, partnerem jóindulatúan, vagyis inkább leereszkedően elmagyarázza, hogyan illik egy nagy céghez bejutni, telefonos egyeztetés után. A hangulat az úriember kioktató modora ellenére is barátságos. „Ugye hallott már az X-boxokról?” – kérdi. Bólintok. Ellenőrző kérdés következik, mit hallottam róluk. Elmotyogom, hogy néhány hónapja zárták be a Microsoft magyarországi játékkonzol-gyárát. „Hát igen, beindították a termelést, felvettek egy csomó embert, aztán az egészet felszámolták, mert valahol máshol néhány fillérrel olcsóbban tudnak termelni” – mondja mosolyogva. Bólintok. Felállok, kezet fogunk, beszélgetőtársam kikísér. Átnyújtok egy névjegyet, ám hiába várom az övét. „Megtudhatnám a nevét?” – kérdezem. „Nem fontos. Úgysem írhat semmit” – mondja mosolyogva.

Bár azt mondta, nem érdemes megpróbálkozni „csak úgy” bejutni az IBM-be, teszek egy próbát. A VTCD Kft. gyárától mindössze pár lépésre magasodik az IBM egyik gyártócsarnoka. Mindenütt két méter magas drótkerítés határolja. Kissé elbizonytalanodva lépek be a kapun. A porta modern, van itt fémdetektoros kapu, csomagátvilágító berendezés, és természetesen feketébe bújtatott, kopaszra nyírt biztonsági őrök. „Beszélni szeretnék a személyzetiosztály-vezetővel” – mondanám az egyiknek, de gyorsan meggondolom magam, ilyen modern helyen biztos nincs ilyen ósdi beosztás, ezért inkább a „humánerőforrás-menedzser” kifejezést használom. A telefont őrző fekete ruhás megvonja a vállát, ilyenről sem tud, beszélhetek viszont a kommunikációs igazgatóval. Horváth Balázs nagyon készséges. Elmondja, hogy voltak ugyan szlovákiai dolgozóik, ám most már egy sincs. „A terület és az épületek a Videotoné, mi csak lízingeltük” – mondja. Amikor az elbocsátásra váró emberek sorsáról érdeklődöm, a hivatalos választ kapom: gondoskodnak majd róluk, biztosítják számukra az átképzést. Különben is, csupán november végén zár be a gyár, akkor kerülnek utcára az emberek. „Június végéig leszereljük a gépeket, az épületek és a terület sorsáról majd a Videoton dönt” – mondja a kommunikációs igazgató.

Visszatérek az kocsihoz. Fotós kollégám felettébb furcsa hírrel fogad: meghallgatta a híreket a rádióban, természetesen az IBM-ről is szó volt, meg szerinte arról is, hogy a Videoton nem hajlandó visszavenni a kölcsönadott munkásait. Elmegyünk a megyei munkaügyi központba. Tolongást várok, szomorú képű IBM-dolgozókat, azonban mindössze egy tucat munkanélküli keresgél az állásajánlatok között. Beállok a sorba az információs ablaknál, a pult túlsó végén ülő hölgytől megtudom, lehetséges, hogy még többet kell várnom, a munkaügyi központ vezető munkatársai ugyanis éppen az IBM-nél járnak. „Igen, valóban ott jártunk. Információs irodát létesítettünk a gyár területén, ahol munkatársaink mindenben felvilágosítást adnak” – magyarázza néhány perccel később Horváth Ferenc kirendeltségvezető. Tőle tudom meg, hogy a kolléga valószínűleg félreértette a tizenegyes híreket, a Videotonnak a törvény szerint kötelessége visszavenni a kölcsönadott dolgozókat. „Az IBM mindössze néhány napja jelentette be, hogy elküldi dolgozóit. Mi csupán ennyit tudunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek rögtön az utcára kerülnek. „Most egyeztetés következik a cégen belüli érdekképviseletekkel. Ez eltarthat bizonyos ideig. A cég ezután köteles nekünk átadni egy listát, pontosan kiket bocsát majd el, részletes információkkal a dolgozók szakmai végzettségéről és beosztásáról. Mi ezt regisztráljuk, közben eltelik egy hónap, és már itt a december” – magyarázza a kirendeltségvezető. „Természetesen ha valamelyik dolgozó meggondolja magát, önszántából is elmehet, de az már az IBM jóindulatán múlik, hogy fizet-e neki lelépőt vagy sem” – teszi hozzá.

A Videotonnak kötelessége visszavenni a kölcsönadott dolgozókat Körülnézünk a városban, keresünk egy utca emberét, akit meg lehetne szólaltatni, az egyik utcában ugyanezt teszi az RTL Klub munkatársa. „Ez a politika, a rendszerváltás. Ez a globalizáció” – sorolja egy szuszra egy nagy bajuszos férfi. „Valahol olcsóbban tudnak termelni, ezért akarják elköltöztetni a gyárat” – teszi hozzá fontoskodón. Igen, a magyarországi sajtóban is megjelent, hogy „bezzeg Orbánék meg tudták védeni Győrben a kekszgyárat”. A baloldaiak viszont arra hivatkoznak, hogy már a jobboldali kormány alatt megkezdődött az a folyamat, amely végül az IBM székesfehérvári gyárának a bezárásához vezetett. Tény, hogy a cég jelentős, öt évre szóló adókedvezményt kapott a várostól, amely öt éve lejárt, azóta a város iparűzési adójának körülbelül öt százalékát az IBM fizeti. Elképzelhető, hogy emiatt kell bezárni a gyárat. Olyan információk is megjelentek, hogy a város vezetősége szándékosan halasztotat el a bejelentést, hogy az önkormányzati választásokon ne kerüljön kellemetlen helyzetbe a szocialista polgármester-jelölt. Warvasovszky Tihamér megnyerte a választást, a városi televízióban néhány napja megígérte, hogy az IBM minden fehérvári dolgozója kap majd munkát. Más értesülések szerint a megyében körülbelül kétezer-ötszáz a betöltetlen munkahelyek száma.

A rendszerváltás óta még egyetlen magyarországi üzemből sem bocsátottak el egyszerre ennyi embert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?