A lakókörnyezet szépítésére lehet pályázni Komáromban

komárom
Komárom |

A támogatásért – legfeljebb 500 euró értékben – jogi személyek, például lakóközösségek folyamodhatnak.

A legutóbbi testületi ülésen szavazták meg a képviselők az alap feltöltését. Keszegh Béla (független) polgármester az ülést követő sajtótájékoztatóján külön felhívta a figyelmet a pályázati lehetőségre. A kezdeményezés egy korábbi képviselői javaslaton alapul.

A támogatásokat a lakókörnyezet általános értelemben vett szépítésére lehet felhasználni. A kiírás szerint ebbe beletartozhat a környezetvédelem, a városi területek, ill. a zöldövezetek, zöldfelületi elemek előfordulási- és élőhelyének védelme. Ide tartozik a virágok, cserjék, fák kiültetése és gondozása, ill. a környezet minőségét javító tárgyak elhelyezése is. Az invazív növényfajok eltávolításávál is lehet pályázni, ahogyan a környezetvédelmi és közegészségügyi oktatás és képzés előmozdítáára és a természeti értékek megőrzésére is.

„Mindenki szépítheti a kis környezetét. Egyrészt már az jó, hogy ha szebb lesz a környék, másrészt pedig amit a lakosok maguk építenek ki, arra nagyon vigyáznak”

– mondta a polgármester. Hozzátette, örülnének, ha nagyon sok kérvény érkezne, s elképzelhető az is, hogy tovább bővítik majd a rendelkezésre álló keretet. A törvényi kötöttségek miatt magánszemélyek nem, csak jogi személyek, például vállalatok, ill. vállalkozók vagy lakóközösségek pályázhatnak a legfeljebb 500 eurós összegre. Az is feltétel, hogy ezek székhelye vagy állandó lakhelye Komárom területén legyen, valamint hogy a város területén működjenek. Az igénylőnek eleget kell tennie mindennemű, a várossal, valamint a város által alapított a jogi személyekkel szemben fennálló kötelezettségének.

A kérvényeket írott formában, személyesen vagy postai úton adhatják le a Komáromi Városi Hivatal iktatójában. A vonatkozó formanyomtatvány elérhető az önkormányzat hivatalos honlapján. Bővebb információt a Fejlesztési és Környezetvédelmi Főosztály alkalmazottjánál lehet kapni a következő telefonszámon: 035-28-51-376.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?