A lakását próbálta meg elcsalni

Kassa |

<p>Egy nyugdíjast szemelt ki az a csaló, aki megpróbálta ellopni egy ember lakását Kassán &ndash; azóta már rácsok mögött várja a sorsát.</p>

Egy idős nőhöz kopogtatott be a harminc éves elkövető azzal, hogy ötven eurós utalványt hozott. Mint elmondta, a pénz az Európai Uniótól származik, amellyel a 70 év felettieket támogatják. A férfi készségesen felajánlotta, hogy további 90 eurós szociális segélyhez juttatja, valamint egy szociális lakáshoz is, hogy eladhassa a sajátját. A férfi „csak” annyit kért, hogy írjon alá három papirost, majd menjenek el együtt egy közjegyzőhöz, ahol meghatalmazza a férfit, hogy a lakás átíratásnál eljárhasson helyette. A nő azonban megtagadta a közjegyző-látogatást, majd a férfi távozása után értesítette a rendőrséget.

A csaló később ismét szerencsét próbált, pechjére, akkor már a rendőrök is vártak rá a nyugdíjas lakásában, akik a helyszínen őrizetbe vették őt. A férfi ellen csalás kísérletének gyanújával indítottak eljárást, amennyiben sikerrel jár, 45 ezer euróval károsította volna meg az idős embert. A férfi háromtól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel számolhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?