A közös ünneplés (sajnos) elmaradt

Először is, amint meghallottam, hogy 2006. május 28-án az Ung-vidéki községben újabb ünnepséget tartanak az itteni átkelő megnyitása alkalmából, rögtön a sosem volt hírügynökségi jelentés címe jutott az eszembe: „A nagy sikerre való tekintettel holnap újratemetik Kim Ir Sent”. Az mindenki előtt ismert, hogy a hatvan éve kettészakított Kis- és Nagyszelmenc között 2005 decemberében végre megnyílt a határátkelő. A lap olvasói arról is tudomást szerezhettek, hogy a sebtében megtartott ünnepségen Csáky Pál miniszterelnök-helyettes azonnal javasolta az ittenieknek, az idén rendezzenek közös falunapot, amelyre az összes hazai és külföldi politikust, civil szervezetet és magánszemélyt meghívják, aki a szelmenci átkelő megnyitásáért tevékenykedett. Erre a célra Csáky Pál 100 ezer koronát ajánlott fel. Én már akkor sem értettem, mi értelme „reciklált ünnepségeket” rendezni, ám nem akartam beleszólni a nagyok dolgába. Megjegyzem, a hét évvel ezelőtt lezajlott lakodalmamra most már én is sok mindenkit meghívnék, de az istennek sem tudom rábírni a feleségemet, hogy újra az oltár elé álljon. Pardon! Lehet, hogy eltértem a tárgytól. Amúgy meg tényleg nem az volt a májusi szelmenci ünnepségek legnagyobb hibája, hogy kétszer ünnepelték meg ugyanazt. A helyzetet a szervezők is kényelmetlennek érezhették kissé, mert a meghívó szerint 2006. május 28-án Nagyszelmencen nem határnyitás volt, hanem „népművészeti fesztivál” zajlott. Gondoltam, nem baj! Az a lényeg, hogy a két község polgárai legalább együtt mulathatnak egy kicsit. Ám a helyszínre érkezve azt kellett látnom, a közös ünneplés elmaradt. A kisszelmenciek közül ugyanis nagyon kevesen vettek részt a nagyszelmenci fesztiválon. A rendezvényre mindössze az ottani alapiskola alkalmazottai és néhány helybéli jött el. A kisszelmenci polgármester pedig merő szolidaritásból maradt távol. Mint később kiderült, azért mert a határ túloldalán élők nem tartották méltányosnak, hogy az ünnepségek idejére csak egynapos, ingyenes vízumot kaphatnak. Ők három, illetve hat hónapra szóló passzust igényeltek. Azt hagyjuk, hogy a jelenlegi szlovákiai törvények értelmében turistaútra ilyen okmány nem adható ki, s mélyüljünk el jobban a témában. Hogy a közös ünnepléssel baj lesz, már a két község 85 év után először megtartott közös önkormányzati tanácskozásán éreztem. Ott ugyanis Tóth Lajos, Nagyszelmenc polgármestere felajánlotta a kisszelmencieknek, állítsanak össze egy listát, amelyen feltüntetik az összes olyan személy nevét, aki részt szeretne venni a májusi rendezvényen. A többi formalitást pedig majd Berényi József, a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának politikai államtitkára elintézi. Senkinek sem kell majd Ungvárra menni a vízumért, az pedig törvényileg garantált, hogy mindenki ingyen utazhat be az országba az ünnepségek idején. És lássanak csodát, rögtön jöttek az ellenérvek. Illár József, Kisszelmenc polgármestere elmondta, nem jó az egynapos, ingyenes vízum, mert az egy teljes lapot(!) vesz el a drága útlevélből, meg amúgy is hogy néz az ki, hogy megkülönböztetik a kárpátaljai magyarokat. Ha Ukrajna mindenkor ingyen engedi be a szlovákiaiakat az országba, akkor minek ez a vacakolás?! Néztem, mint a moziban. Nemrégiben ugyanis szemtanúja voltam annak az esetnek, amikor egyik barátommal vámnyilatkozatot töltettek ki az ukrajnai vámosok, pedig neki csupán egy árva esernyő volt az összes elvámolnivalója. Barátom egyébként csak azután jutott be a nagy Ukrajna területére, miután húsz szlovák koronával rábírta a határőröket, hogy tegyék ezt lehetővé számára. A baksis megfizetésére mellesleg egy ukrán egyenruhát viselő hatósági személy szólította fel... Szóval, nem lepett meg, hogy bajok adódtak a közös ünnepléssel. Tagadhatatlan, hogy minden magyarnak joga van ápolni a családi és baráti kapcsolatait, s az is elvitathatatlan, hogy a kisszelmenciek mindenkor szívesen látott vendégek Nagyszelmencen. Na, de kedves ukrajnai barátaim! Tessenek figyelembe venni, hogy Önök jelenleg az Európa Unió határain kívül élnek, s hogy Szlovákiában érvényben vannak bizonyos törvények, amelyek a beutazás feltételeit szabályozzák. Ezeket, sajnos – vagy hál’ istennek – még egy államtitkár sem tudja felülbírálni, bármennyire szeretné is. Én holnap például Magyarországra utazom, amely ugyanúgy, mint Szlovákia, uniós tagország. S higgyék el nekem, nem fogok elégedetlenkedni amiatt, hogy a sátoraljaújhelyi határátkelőt kell használnom. Persze átmehetnék a kertek alatt is, de lehet, hogy szétrúgnák a hátsómat a magyar határőrök. Csak azért, mert ez a törvény. Örömömre szolgál, hogy kárpátaljai testvéreim is úgy gondolják, egyre tágulnak a lehetőségeik határai. Ám figyelmükbe ajánlanám Popper Péter örök érvényű sorait: „Mindent szabad nekem, csak nem minden válik hasznomra.” Mindössze ennyit szerettem volna a szelmenci ünnepségekhez hozzáfűzni. Meg még egy kérdést: Nem ért volna meg a kisszelmencieknek egy ingyenes oldalt az útlevelükben, hogy hatvan év után újra elborozgathassanak a nagyszelmenci véreikkel? Törvényesen, türelmesen, magyar emberhez méltón...