A korszerű oktatás jó gyerekcsalogató

Komárom. Három új számítástechnikai szaktantermet vehettek birtokukba tegnap az Eötvös Utcai Alapiskola diákjai.
Az iskola már évek óta tudatosan fejleszti számítógépparkját, amely mára 64 gépre bővült.

Komárom. Három új számítástechnikai szaktantermet vehettek birtokukba tegnap az Eötvös Utcai Alapiskola diákjai.

Az iskola már évek óta tudatosan fejleszti számítógépparkját, amely mára 64 gépre bővült. Ez azt jelenti, hogy a közel 500 diákkal működő intézményben már 7-8 tanulóra jut egy gép, ami Csintalan Zsuzsanna igazgatónő szerint országos, sőt európai viszonylatban is nagyon szép arány. „Tudatosítani kell, hogy egy dinamikusan fejlődő iskolának korszerű minőségi oktatást kell nyújtania – mondta az igazgatónő. – Napjainkban, amikor egyre csökken a születések száma, fontos, hogy olyan programot tudjunk felkínálni, amivel idecsalogatjuk a gyerekeket. Úgy tűnik, munkánknak megvan az eredménye, hiszen idén ismét három első osztályt indíthattunk, szemben az előző évek két párhuzamos osztályával.” Az elmúlt két év alatt mennyiségileg és minőségileg is sokat javult az iskola számítógépes felszereltsége. Ez részben az oktatásügyi minisztérium Infovek, valamint a Deutsche Telekom-mal közösen indított programjának, részben a Pro Patria 2000 Alap támogatásának köszönhető. A nyár végén pedig további 25 géppel gyarapodott az állomány. Az ehhez szükséges anyagiakat a magyar állam által nyújtott, a Pázmány Péter Alapítványnál megpályázott pénzből fedezték. A tantermek átalakításában, felújításában a szülői szövetség, a városban működő szaktanintézetek és a város vezetése is segítséget nyújtott. Amint azt Kalmár Imre rendszergazda az átadáson megjegyezte, a diákokat a programírás helyett inkább az ésszerű felhasználásra próbálják ösztönözni. Hiszen számtalan jobbnál jobb program van forgalomban, és gyakorlatilag a testnevelésen kívül már minden tantárgy oktatásába be tudják vonni a számítógépeket. Ehhez természetesen arra is szükség van, hogy maguk a tanárok is értsenek a gépekhez. Ezért az iskolán belül rendszeres számítástechnikai továbbképzéseken vesznek részt a pedagógusok.

A korszerű oktatóprogramokat az iskola elsősorban Magyarországról, a Sulinet programiroda közreműködésével szerzi be; az iroda képviselői jelen voltak a tegnapi ünnepségen is. Megjelent továbbá Kiss Oszkár, a pozsonyi magyar nagykövetség tanácsosa és Pék László, a Pázmány Péter Alapítvány elnöke is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?