A kooperációé a jövő

Dél-Komárom. Tájékoztató jellegű tanácskozást tartottak tegnap Dél-Komáromban Észak- és Dél-Komárom polgármesterei, alpolgármesterei, valamint a képviselő-testületek szakbizottságainak elnökei a két város közti szorosabb együttműködés lehetőségeiről.

A találkozót Stubendek László és Lóczi Tibor, a két város idegenforgalmi és határokon átnyúló kapcsolatokért felelős szakbizottságainak elnökei szervezték, azzal a céllal, hogy a jövőben még szorosabbá fűzzék a városvezetők és a testületek együttműködését.

Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere bevezetőjében hangsúlyozta, hogy bár Komárom a Duna két partján terül el, kezdettől egy város volt, amelyet a történelem viharai kettészakítottak. Az európai uniós csatlakozást követően a két ország között légiesülnek a határok, ami az újbóli összetartozás érzését erősíti majd az itt élőkben. Ezt a célt szolgálja a városi hivatalok és az önkormányzatok képviselői közti, eddig baráti kapcsolatok szakmai együttműködéssé bővítése is. „Szeretnénk, ha Komárom és a térség fejlődése érdekében egymást támogató kapcsolatok jönnének létre” – tette hozzá Zatykó János, Dél-Komárom polgármestere. A bevezetőt követően az egyes bizottságok elnökei beszámoltak tevékenységükről, a hatáskörükbe tartozó szakterületekről. Megegyeztek abban, hogy a jövőben tájékoztatják egymást a szakbizottságok és a testületi ülések időpontjáról, programjáról, lehetőség szerint részt vesznek egymás ülésein, és kicserélik eddigi tapasztalataikat. Lóczi Tibor véleménye szerint az idegenforgalom az egyik olyan ágazat, amelyben a legszélesebb körű lehetőségek mutatkoznak az együttműködésre. Jó példa erre Észak- és Dél-Komárom közös bemutatkozása a január 15–18 között Pozsonyban zajló idegenforgalmi kiállításon, amelyen a városok polgármesterei is részt vesznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?