A kontinensek közül csak az Antarktiszon nem járt

Persze, élnek közöttünk olyan szent megszállottak, akik a zárt határok között is megtalálták a lehetőségét, hogy valóra váltsák az utazáshoz fűződő gyermekkori álmaikat. Közéjük tartozik a komáromi Imely Károly.

Igazi világutazó. Az ötvenes évei végét taposó férfi a világ 61 országában fordult meg eddig, és a kontinensek közül már csak az Antarktiszon nem járt. Reményei szerint azonban oda is hamarosan eljut. Néhány héttel ezelőtt tért haza egyhónapos dél-amerikai expedíciójáról, ennek apropóján beszélgettünk vele nemcsak legfrissebb élményeiről, hanem arról is, miként vált az utazás megszállottjává, milyen élettapasztalatokkal gazdagodott kalandozásai során.

Csábító filmhíradók

„Gyermekkoromban a mozietítések mindig híradóval kezdődtek, amelyben gyakran adtak hírt a két neves cseh utazó, Hanzelka és Zikmund útjairól – kezd a mesélésbe Imely Károly. – Az ott bemutatott távoli országok, szebbnél szebb tájak mély nyomot hagytak bennem, és arról álmodoztam, hogy egyszer én is eljutok azokra a helyekre. Az álmodozást azonban nagyon gyorsan tudatos készülődés váltotta fel, az ugyanis már fiatalon világossá vált számomra, hogy nyelvtudás nélkül nem sokra vihetem. Megjegyzem, akkoriban még nem volt divat a nyelvtanulás; én is főleg önszorgalomból kezdtem ismerkedni az angol, az olasz és a francia nyelvvel. Ezeken a nyelveken ma tolmácsszinten beszélek, de jól bírom az oroszt, a lengyelt, a csehet, a szerbet, a horvátot, spanyolul és németül sem tudnának eladni, de ha nagyon muszáj, japánul is eltársalgok.” E tudás megszerzéséhez valószínűleg nem elég a puszta tanulási szándék. Beszélgetőtársunk elismerte, a kitartás és a szorgalom mellett kétségkívül adottság is szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ennyi nyelvet megtanuljon.

Nem nyomasztották a lezárt határok

A sorkatonai szolgálatot követően Károly a vámhivatal kötelékébe került, és 16 évig nemzetközi vonatokon teljesített szolgálatot. „Kiváló lehetőségem nyílt az idegen nyelvek gyakorlására, minden alkalmat megragadtam, hogy szóba elegyedjek a külföldi utasokkal. Szótárral a kezemben társalogtam velük, legtöbbjüknek tetszett igyekezetem, és szívesen segítettek. Emellett tudatosan kerestem a lehetőségét annak, hogy külföldre is eljussak. Tagja lettem a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek (DIV) – megjegyzem, párttag soha nem voltam –, és a közel-keleti szekcióban dolgoztam. A DIV-nek és persze, nyelvtudásomnak köszönhetően már a hatvanas években számtalan országba eljutottam, kitágult számomra a világ. Másfél hónapig dolgozhattam európai fiatalok egy csoportjával Franciaországban, sport- és kultúrcsoportokat vezettem Japánba, Vietnamba, Indiába, voltam idegenvezető az Egyesült Államokban, később három alkalommal is vezettem expedíciót Szibériába.” Arra, hogy külföldön is maradhatna, nemigen gondolt. Tudta, a DIV-ben végzett munkájának köszönhetően bármikor ismét utazhat, őt tehát nem nyomasztották a lezárt határok.

Ha elköltözne, Hawaiira menne

Egy-egy útra készülve Károly mindig előre igyekszik áttanulmányozni az adott térségben, országban élők szokásait; talán ennek is köszönheti, hogy soha nem került komoly összetűzésbe az őslakosokkal. „Sokszor kényes dolognak számít a fényképezés. Ha valakit lencsevégre akarsz kapni, előtte mindig meg kell vele beszélni a dolgot, jó, ha kisebb ajándékot kínálsz fel cserébe – mondja. – Mindig igyekeztem a nagyvárosokon kívül a vidéket is bejárni, eljutni az egyszerű emberekhez. Mély nyomot hagytak bennem egy indiai guru szavai, aki azt mondta nekem: ‘Ti, európaiak túlságosan el vagytok foglalva a földi javak hajszolásával, de keveset törődtök a lelketekkel. Már csak ezért sem érthetitek meg a távol-keleti embereket.’ És valóban, meglepő módon sokkal kiegyensúlyozottabb, mosolygósabb emberekkel találkoztam keleten és most, Dél-Amerikában, az indiánok között, mint idehaza. Pedig szociális helyzetük ezt egyáltalán nem indokolja. Ezt a kiegyensúlyozottságot, tartást és méltóságot szívesen magammal hoztam volna, felcserélni vele az itt élők állandó morcosságát, elégedetlenkedését.” Károly nem tervezi, hogy más országban telepedjen le, de ha valaha mégis elköltözne, legszívesebben a Hawaii-szigeteket választaná új otthonául. Mégpedig a természeti szépségek, a levegőben terjedő, mindent átható orchideaillat, a nyugalom és a mosolygós, ráérő lakosok miatt.

Légszomj La Pazban

Van olyan hely is, ahová semmi pénzért nem menne vissza még egyszer, ez pedig éppen legutolsó expedíciójának egyik állomása: La Paz. „Bolívia fővárosa 3630 méter magasan fekszik a tenger szintje felett, és ott már olyan ritka a levegő, hogy csoportunk valamennyi tagja állandó légszomjjal küszködött. Olyan érzése volt ott az embernek, mintha egy zacskót húztak volna a fejére, és egyre kevésbé jut levegőhöz. Bevallom, többször pánik lett úrrá rajtam, halálfélelmet éreztem, így reagált az agyam az oxigénhiányra. Ezt a tengerszint feletti magasságot hosszú távon csak a bennszülöttek bírják elviselni, nem csoda, hogy ott-tartózkodásunk során egyetlen fehér emberrel sem találkoztunk. Másfajta veszélyt jelentett a La Pazból Coroicóba vezető, mintegy 100 kilométeres útszakasz, amelyet a La Cumbre-szoroson keresztül kellett megtennünk. A keskeny, magas hegyek közé vájt szerpentinút mellett gyakran 800 méter mély szakadék tátongott, védőkorlátnak viszont nyoma sem volt. Pechünkre sűrű eső esett, földomlások akadályozták utunkat, az egyik miatt vissza is kellett fordulnunk. El lehet képzelni, milyen életveszélyes manőverekkel tudott megfordulni mikrobuszunk a szűk szakadék fölött. Na, ezt az élményt se kívánom senkinek. Mindenkinek kívánom viszont, hogy átélje azt a csodálatos érzést, amelyet az inkák fellegvárát, a Machu Picchut vagy a Titicaca-tavat megpillantva töltött el.”

Közép-Amerikába készül

És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki Imely Károlyhoz hasonló világutazó legyen? Szerinte elsősorban belső késztetés, az utazás, az idegen kultúrák, emberek, természeti szépségek megismerése iránti olthatatlan vágy. Ez adja az erőt, a kitartást az anyagiak előteremtéséhez és a nyelvtanuláshoz is. Károly szerencsésnek érzi magát, neki sikerült megvalósítania gyermekkori álmait. Dél-Amerikából hazatérve máris újabb terveket szövöget, Közép-Amerikába készül, és reméli, a nem túl távoli jövőben eljut az Antarktiszra is.