A Kis-Duna holtágának partját tisztították

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSGúta. Szemetet szedtek, fákat ültettek a hellóGúta Polgári Társulás tagjai és szimpatizánsai szombaton.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Gúta. Szemetet szedtek, fákat ültettek a hellóGúta Polgári Társulás tagjai és szimpatizánsai szombaton. Akciójuk egybeesett a Föld órája nemzetközi környezetvédelmi eseménnyel, amelyhez idén hivatalosan csatlakozott Gúta is.

„A sport, az ifjúság és a kultúra mellett egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk helyezni a környezetvédelemre, ezt a törekvésünket jelképezi a szombati akcióra készült új logónk is – mondta Forgács Attila, a polgári társulás egyik alapítója. – A Kis-Duna holtágának város felőli töltését, mintegy két kilométeres szakaszt tisztítottunk ki és közel 50 zsáknyi szemetet gyűjtöttünk össze. Volt ott minden, autógumitól kezdve kibelezett tévén át rossz bakancsig, törött üveg és persze műanyag flakon minden mennyiségben.” Délután fákat ültettek a fiatalok – Forgács Attila szavai szerint „szervezett gerillaakció” keretében, tervüket ugyanis előzetesen egyeztették a városi hivatal környezetvédelmi osztályával, megbeszélve, hová milyen fa kerüljön. Munkájuknak köszönhetően a központi buszmegálló melletti zöldterület öt japán fűzzel, a főtér négy szilvafával, az Üzletsor pedig három fűzzel gyarapodott. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?