A kézművesmesség reneszánsza

Az EU-csatlakozás kapcsán gyakran merül fel a kérdés, mi fog változni, mit ad nekünk Európa? De érdemes feltenni azt a kérdést is, mit tudunk adni mi az EU-nak? Sokat – juthat eszünkbe elnézve egy-egy mesterember, iparos, kézműves termékeit.

Bő egy esztendővel ezelőtt néhányan úgy gondolták Tornalján, hogy a hagyományos kézművestermékek iránt nagy a kereslet, s egy ilyen profilú cég létrehozása megéri a próbálkozást. Termékeik azóta megtalálhatók Szlovákia szinte valamennyi nagyobb városában.

„Egy évvel ezelőtt kaptunk ajándékba egy kézzel készített és díszített gyertyát. Akkor gondolkodtunk el rajta, hogy nem lehetne-e ebből üzletet csinálni” – mondta Hindulák Rudolf és felesége, Dóra, az Art Decor vállalat tulajdonosai. Az ötlet megvalósításába bevonták annak a bizonyos ajándék gyertyának a készítőjét, Balogh Ivettet is, aki eredeti foglalkozására nézve óvónő, és mint oktató, rendszeresen jelen van különféle kézműves táborokban. Kérdésünkre, hogy nem tartottak-e az indulásnál attól, hogy a piac e tekintetben meglehetősen telített, elmondták, hogy a legtöbb gyertya, bár olcsóbb, mint az övék, más eljárással készül. A tornaljai műhelyben készített termékekhez dán alapanyagot használnak, amely sztearint tartalmaz. Ettől az anyagtól a gyertya lassan ég és elpárolog, így nem folyik el.

Elmondták, hogy eleinte csak gyertyaöntéssel illetve azok festésével, díszítésével foglalkoztak, mígnem kialakult az a forma, azok a díszítések, amelyekkel nemcsak a vásárlók, de ők maguk is elégedettek voltak. Termékeikkel a kezdetekben főleg kereskedőket kerestek meg Kassától Liptószentmiklósig Zsolnáig, Pozsonyig, ma pedig már saját maguk forgalmazzák termékeiket. Standjaikkal pozsonyi és kassai nagyáruházakban lehet találkozni. Idén, a húsvét közeledtével a gyertyák mellett kézzel díszített, festett tojásokat is árusítanak.

A tervezés és az új eljárások kipróbálása Hindulák Dóra és Balogh Ivett feladata, a munkát azonban három másik munkatárs végzi. A cég alkalmazottai saját bevallásuk szerint nagyon élvezik ezt a munkát. „Próbáltunk könyvek, újságok alapján is tervezni illetve dolgozni, de az soha nem sikerült olyan jól, mint azok a díszítések, amelyeket mi magunk találunk ki. Ezek azok a motívumok, amelyek ott láthatók a bennünket körülvevő népi használati tárgyakon is” – mondta Balog Ivett. Természetesen nemcsak a hagyományos díszítőmotívumokkal élnek, bármilyen egyedi kérésnek eleget tudnak tenni, legyen szó húsvéti tojásról vagy épp gyertyáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?