A kezénél fogva húzta a földön ülő, síró pácienst egy ápoló a szlovákiai kórházban

A kezénél fogva húzta a földön ülő, síró pácienst az ápoló az egyik szlovákiai kórházban

Az esetről egy felvétel is készült.

A felvételen az látható, ahogy egy férfi a földön ülve reszket és sír a kassai kórház padlóján, mellette a mankói. Ezt követően a férfihez egy ápoló lép oda, aki miután azt mondta a férfinek, hogy segít neki kimenni, megragadta a férfi karját, és kivonszolja a férfit az épületből. A páciens eközben egy műanyag táskát szorongat a kezében. A felvételen az is látszik, hogy nem sokkal később egy másik ápoló is megjelent, aki a szemtanúktól kérdezte meg, mi történt.

Monika Krišková, a kórház szóvivője elmondta, intézményünk elítéli azt, amit az ápoló tett, egyúttal elnézést kértek mindenkitől. A videóra az egészségügyi minisztérium is reagált, közleményükben elítélték az egészségügyi dolgozó helytelen és meggondolatlant tettét. Hozzátették, a sürgősségi osztályokon gyakran találkoznak nem együttműködő, aszociális, esetleg ittas páciensekkel, ez ugyanakkor nem jelenthet okot arra, hogy egy beteggel így viselkedjenek. 

Az esetet követően a kórház mindkét sürgősségi osztályán elrendelték az egészségügyi dolgozók etikai kódexből történő átképzését, a durva ápolót pedig felelősségre vonják.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?