A hétvégén Szent István Napok Tardoskedden

Tardoskedd. A korábbi évekhez viszonyítva idén még nagyobb teret kívánnak szentelni a helyi növénytermesztők és állattenyésztők, valamint a régióra jellemző mesterségek bemutatásának a pénteken kezdődő, hétfőig tartó helyi V. Szent István Napok szervezői.

Tardoskedd. A korábbi évekhez viszonyítva idén még nagyobb teret kívánnak szentelni a helyi növénytermesztők és állattenyésztők, valamint a régióra jellemző mesterségek bemutatásának a pénteken kezdődő, hétfőig tartó helyi V. Szent István Napok szervezői. A magyarországi Fiesta együttes és Auth Csilla péntek esti koncertjét követően szombaton délelőtt a helyi Sík Sándor Cserkészcsapat Szent István király udvara című gyermekműsorával várja a legkisebbeket, a szabadidőközpontban pedig Bruncz János fafaragó alkotásaiból nyílik kiállítás. Szombaton napközben gulyásfőző versenyt is tartanak. A Szent István-szobor megkoszorúzását követően a szabadtéri színpadon kezdődik a hagyományőrző csoportok fesztiválja. Az Ifjú Szivek táncegyüttes este 20 órakor lép fel. Ezután mulatság következik.

A rendezvények ideje alatt bemutatóval egybekötött kézművesvásár is lesz, valamint háziállatok és mezőgazdasági termékek kiállítása. Vasárnap a szentmisét követően sportdélután és búcsúi vigadalom várja az érdeklődőket, hétfőn a Tardoskedd és a pozsonyi Inter öregfiúi mérkőznek. A foci kedvelőinek az Aranylabdás Albert Flórián tart élménybeszámolót. A falunapokon bemutatkozni kívánó helyi és régióbeli mesterek, tenyésztők és termesztők a községházán, a 035/649 22 02-es telefonszámon, vagy délután a szabadidőközpontban jelentkezhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?