A hét végén búcsúztatják Skultéty Csabát

Szombaton, január 23-án, 13 órakor, a badacsonytomaji Szent Imre Plébániatemplom-ban gyászmise keretében búcsúztatják Skultéty Csaba írót, újságírót, publicistát, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársát.A szertartás után hamvait a badacsonyi Szent Anna-kápolnában helyezik végső nyugalomra.

Szombaton, január 23-án, 13 órakor, a badacsonytomaji Szent Imre Plébániatemplom-ban gyászmise keretében búcsúztatják Skultéty Csaba írót, újságírót, publicistát, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársát.

A szertartás után hamvait a badacsonyi Szent Anna-kápolnában helyezik végső nyugalomra. Az életének 95. évében, 2015. december 15-én elhunyt Skultéty Csaba lelki üdvéért egy nappal korábban, 2016. január 22-én, pénteken, 18 órától a tabáni Alexandriai Szent Katalin-templomban mutatnak be engesztelő áldozatot.

Skultéty Csaba 1920. december 31-én született Nagykaposon. Tanulmányait szülőhelyén, majd a késmárki német gimnáziumban végezte, Ungváron érettségizett. 1939 és 1944 között Budapesten közgazdasági tanulmányokat folytatott és doktorátust szerzett. 1945 januárjában a főváros ostromakor szovjet hadifogságba esett, ahonnan megszökött. 1947-ben Párizsba disszidált, ahol a Sorbonne-on nemzetközi jogi diplomát szerzett, majd posztgraduális politológiai tanulmányokat folytatott a belgiumi Bruges-ben létesített Európa Kollégiumban. 1951-től 1984-ig Münchenben a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, előbb a hírszerkesztőség tagjaként, majd húsz éven át Ambrus Márton néven nemzetközi politikai szakértőként tevékenykedett. A rendszerváltáskor hazatelepült. Skultéty Csabának 2000-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök kisebbségkutatási munkássága, publicisztikai tevékenysége és egész életútja elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta, 2005-ben Nagykapos díszpolgárává választották.

Gyakran járt haza szülővárosába, néhány éve legutolsó könyvének, a Vannak vidékek, féltett kishazák – az én Ung megyei Nagykaposom címűnek is itt tartotta bemutatóját. Akkor így vallott szülővárosáról: „Nagykaposhoz nagyon kötődöm, és úgy hiszem, ez a vonzódás kölcsönös, hisz a város díszpolgári címmel is megtisztelt engem. Amikor 90 éves lettem, rádöbbentem, hogy arról a Nagykaposról, melyben én gyermek voltam, majd ahol életem első húsz évét mint fiatal kamasz töltöttem, a mai embereknek – az ifjúságról nem is szólva – szinte semmiféle ismerete nincs. Ezért határoztam úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Ugyanis ha azokat az emlékeket, melyeket a várossal kapcsolatosan magamban őrzök, nem vetem papírra, gyanítható, hogy örökre elvesznek. (...) Tudom, hogy a távolság megszépíti a dolgokat, mégis azt hiszem, ez a város akkoriban a béke szigete volt. (...) Engem – keresztapám, Mécs László pap költő közbenjárására – nem a szomszédos állami, hanem a jóval távolabb fekvő katolikus elemi iskolába írattak be. Ez egy amolyan Petőfi korabeli, egytermes, nyolcosztályos intézmény volt. Itt én voltam az egyetlen »úri gyerek«, az osztálytársaim közül néhányan magáztak is emiatt, amiről nagyon rövid idő alatt leszoktattam őket. A könyvben közölt egyik felvételen például látható, hogy minden gyerek mezítláb van, csak én viselek szandált. Amikor a többiek mezítláb fociztak a rongylabdával, én is lehúztam a szandálomat és csatlakoztam hozzájuk, mert nem akartam különbözni tőlük.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?