Keszölcés. A Dunaszerdahelyi járás legkisebb községében a társadalmi élet középpontjában már harmadik éve az önkéntes tűzoltótestület áll. Ennek köszönhetően a 130 lakosú faluban szombaton 19 tűzoltógárda részvételével szervezett tűzoltóversenyen három hazai csapat is indulhatott.
A hazaiak győzelme
Akcióban a keszölcési női tűzoltócsapatVarga Balázs felvételeKeszölcés. A Dunaszerdahelyi járás legkisebb községében a társadalmi élet középpontjában már harmadik éve az önkéntes tűzoltótestület áll. Ennek köszönhetően a 130 lakosú faluban szombaton 19 tűzoltógárda részvételével szervezett tűzoltóversenyen három hazai csapat is indulhatott. A férfiak mezőnyében a vendéglátók taroltak. Vegyes csapatuk megnyerte a férfiak versenyét, második helyen pedig férfi csapatuk végzett. Ez utóbbi a verseny közben még a jányoki tűzoltóversenyre is elugrott és az ottani tavalyi elsőségét is sikerült megvédenie. Keszölcésen a nők kategóriájában a győztes boldogfai csapat mögött a helyiek végeztek a második helyen. A keszölcésieknek idén már sikerült otthon tartaniuk a Hideghéty Pál polgármester alapította kupához tartozó Szent Flórián szobrot. (tuba)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.