A gyermekek önzetlen segítője

Borsos-könyv
Nagyfödémes |

Borsos Mihály születésének 110. évfordulója alkalmából két könyvet adott ki a nagyfödémesi alapiskola az iskolaalapítóról. A bemutató a járvány miatt idén valósult meg.

A tavaly tavaszra tervezett helyett idén június 18-án tartottak könyvbemutatót a nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskolában. A polgári iskola megalapítójáról, Borsos Mihályról szóló könyvet a világjárvány miatt születésének 111. évfordulóján mutatták be. Radványi Adél, az iskola igazgatója köszöntőjében elmondta, a két kiadvány azzal a céllal készült, hogy méltó módon tisztelegjenek az iskola névadója előtt születésének 110. évfordulóján, és hogy a hagyaték, az eszme átöröklődjön az utókor számára.

Életrajzi összefoglaló

A Borsos Mihály plébános és iskolaalapító című könyvet Szabó László helytörténész, a Borsoshagyaték őrzője mutatta be. Elmondta, az Ipolykiskeszin 1910. május 6- án született plébános egész életében a szegények, az elesettek, a fiatalok felkarolásán dolgozott. Borsos Mihály egyik írásában jelent meg az a mondat, amely kifejezi hitvallását: „Mennél kevesebbek vagyunk, annál jobban össze kellene tartanunk”. Segítette a mélyszegénységben élő gyerekeket, összefogással, segélyakciók szervezésével gyűjtéseket szervezett. 1942-ben került Nagyfödémesre, ahol egyebek mellett megszervezte a babakelengye mozgalmat, vagyis rászoruló családok gyermekeinek felajánlásokból babakelengyét állított össze. Szegényvédő irodát létesített, a plébánia földjeit bérbe adta a szegényeknek, részt vett az egészségház szervezésében. 1943-ban kezdeményezte a polgári iskola létrehozását, amelyhez hasonló akkoriban csak Galántán és Érsekújvárban volt. Az 1944/45-ös tanévben indult el a polgári és római katolikus oktatás az új iskolában, de a háborús események miatt egy időre a plébánián folyt az oktatás, az iskolában ugyanis katonai kórházat létesítettek.

„Borsos Mihály gyerekekhez fűződő szeretete abban is megnyilvánul, hogy a Szent Mihály tiszteletére felszentelt templom felújításakor az 1950-es években egy festményt készíttetett elsőáldozó gyerekekről. Sajnos a vesztét is közvetetten egy gyermek okozta. A helyi emlékezet szerint a lefestett gyermekek egyikének apja kommunista eszméket valló, befolyásos személy volt, aki sokat tett azért, hogy ellehetetlenítse a plébánost, akit 1959-ben másodszor zártak börtönbe tevékenysége miatt”

– mondta el a könyv bemutatása során Szabó László, aki maga is ennek az iskolának a tanítványa volt egykor, de feltette a kérdést, vajon az ő unokáinak a korosztálya is ide fog-e járni. Úgy véli, ennek érdekében mindent meg kell tenni, folytatni kell az iskola névadójának szellemiségét. Kiemelte, aki iskolát alapít, az a közösség jövőjét építi. Felidézte Borsos Mihály gondolatát: „A boldogabb élethez, a nagyobb falat kenyérhez a műveltségen keresztül vezet az út.”

Sokan voltak kíváncsiak a kettős könyvbemutatóra.

Honismereti kiadvány

Szabó László és Szeif József helyi történelem szakos pedagógus Borsos Mihály plébános és iskolaalapító életútja címmel közösen egy honismereti kiadványt is készítettek a gyerekek számára. A kötet bemutatóján Szeif József elmondta, a fasizmus, kommunizmus korát nehéz bemutatni a mostani alapiskolásoknak. Ahhoz, hogy megértsék, miért nagy dolog az, amit Borsos Mihály tett a falu lakosainak, a gyerekeknek el kell magyarázni, hogyan éltek akkoriban az emberek, ezért készült a második könyv. „Tartalmilag azonos, de a feldolgozás szempontjából más, mert a gyerekeknek szól, könnyedebb olvasmány. Didaktikai eszközöket tartalmaz, például térképeke

t, magyarázatokat, elgondolkodtató kérdéseket. A legfőbb célunk az volt, hogy olyan könyvet adjunk a gyerekek kezébe, amely nem a polcon fog porosodni, amelyet szívesen olvasgatnak, és az irodalom-, a honismeret-, a történelem- vagy az olvasásórán is használhatnak. Az eddigi visszajelzésekből úgy tűnik, sikerült elérni a célunkat, hiszen nagy érdeklődéssel fogadták a gyerekek. Többen elmondták, hogy amikor otthon megmutatták, a nagyszülőkkel sokat beszélgettek Borsos Mihályról, akit sokan személyesen ismertek” – fejtette ki Szeif József. A könyvhöz azóta az iskola pedagógusai szövegértési feladatlapokat, keresztrejtvényeket, szókeresőket is készítettek, amelyeket szintén élvezettel töltöttek ki a gyerekek. A könyv nyelvi korrektúráját Gál Attila, Svarda Erzsébet és Trela Anett végezték, Kelecsényi Beáta pedig illusztrálta a szövegeket.

Élő történelem

A könyvbemutató után egy nagyfödémesi lakos elmondta, emlékszik rá, amikor a templomi festmények készültek, két iskolatársa, Varga Erzsike és Kovács Lacika napokon keresztül jártak a templomba modellt állni, mert róluk mintázták a festményen térdelő elsőáldozó gyerekeket. Arról azonban nem hallott eddig, hogy a képen látható gyerekek közül bárkinek is kommunista eszméket valló családtagja lett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?