A 21 éves Michacs Krisztina különleges hobbinak hódol, amely talán több is, mint hobbi: mentőkutyákat nevel. Blondi és Sydney névre hallgató, törzskönyvezett labrador retriever kutyái sikeres nemzeti és nemzetközi vizsgákat tesznek a mentés különböző fajtáiból, és több éles bevetésen is bizonyították már tudásukat.
A gazdinak tökéletesen ismernie kell kutyáját
Mivel a mentőkutyázás tájainkon ritkaságszámba megy, Krisztina is kénytelen volt az önmagát művelni a tárgykörben. Közben rendszeresen járt és jár hazai, valamint magyarországi edzőtáborokba – az egyik típusú például a lavinaveszély-kiképzés –, versenyekre, ahol sokat tanul társaitól és a bíráktól. „A nemzeti vizsgán például különböző nehézségi fokozatú nyomkövetés, területkutatás, romkutatás szerepel a feladatok között, valamint engedelmességi gyakorlatok – meséli Krisztina. – A nemzetközi romkutató vizsga legnehezebb, B fokozata például abból áll, hogy 5 embert kell megtalálni egy háromszintes romépületben. Blondinak ezt a fokozatot is sikerült megszereznie.” A Blondi második almából származó Sydney még kölyök, mindössze 11 hónapos, tehát ő még csak most készült ezekre a megmérettetésekre, de gazdija szerint remek adottságai vannak neki is. Az ötéves Blondi részt vett már Pilisszentkereszten egy lezuhant repülőgép felkutatásában, valamint Vrbová nad Topľou mellett egy eltűnt idős asszony keresésében. A helyi polgári védelem is nyilvántartja a kutyákat, tehát vészhelyzet esetén bármikor bevethetők. „Az éles bevetés természetesen teljesen más, mint a vizsga. Míg a vizsgán, ahol egy előre feltérképezett és kijelölt rom alatt keresi a kutya a bajbajutottakat, egyedül megy be a romok közé az állat. Ismeretlen terepen viszont a gazdi is vele tart. Sem én, sem más mentőkutyás nem engedi olyan helyre az állatot, ahova maga nem menne be. Tehát nem úgy néz ki a dolog, mint ahogyan sokan talán elképzelik: ide embert nem merünk beküldeni, menjenek a kutyák. Ez nem így működik, a kutya csak odamegy, ahova a gazdája beengedi” – magyarázta Krisztina.
Érettségije óta a fiatal lány szinte kizárólag kutyákkal foglalkozik, a sajátjain kívül másokéval is. Egyrészt engedelmességre tanítja őket, másrészt megőrzést, amolyan „kutyaszitterkedést” is vállal. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a gazdi alaposan ismerje kutyáját, hiszen mindig tudnia kellene, hogy különböző, váratlanul adódó körülményre miként fog reagálni kedvence. Ezért a legjobb, ha a kutya oktatása idején jelen van a gazdája is, mert akkor ő is megtanulja, milyen hanghordozással, hangsúllyal kell dicsérni, szidni, büntetni az állatot. Tapasztalatom szerint a megfelelő hanglejtés megválasztásával van a legtöbb problémájuk a kutyatulajdonosoknak. Az is nagyon jó lenne, ha városunkban ismét nyílna kutyakiképző és úgynevezett agility pálya, amely nemcsak kiváló mozgási és gyakorlási lehetőséget kínálna mind a kis-, mind a nagytestű fajtáknak, hanem remek versenysport is egyben. Országos, sőt nemzetközi megmérettetéseket is rendeznek belőle. Rendkívüli fegyelemre, a gazdival szembeni maradéktalan engedelmességre neveli a kutyákat. Egy ilyen pálya talán ahhoz is hozzájárulna, hogy kevesebb konfliktushelyzet álljon elő a kutyások és a nem kutyások tábora között. Én azt vallom, hogy a kutyák által okozott bárminemű baleset, támadás miatt egyébként is mindig a gazdát terheli a felelősség.”
A jövővel kapcsolatban Krisztina elmondta, jelenleg egyetemi felvételire készül, pszichológiát szeretne tanulni. Megjegyzésemre, hogy esetében az állatorvosi pálya lenne kézenfekvő, azt válaszolta, ő egészséges állatokat szeret maga körül látni. Azt pedig végképp nem tudná elviselni, hogy egy beteg állatot szükségből el kellene altatnia. A mentőzésről azonban továbbra sem szeretne lemondani. „Bősön alakul egy katasztrófamentő csapat, amely többek között alpinistákból, tűzoltókból, árvízvédelmi csoportból áll, én pedig kutyás mentőként lennék a csapat tagja. Ezenkívül egy helyi mentőkutyás klub létrehozásán fáradozom, néhányan ugyanis már érdeklődtek a környékről, hogy hozzám hasonlóan mentőzéssel szeretnének foglalkozni” – szólt terveiről a fiatal lány.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.