A fiatalok dilemmája: hol lesz majd lakóhelyünk?

Aki közelebb lakik, az az ingázást választja. A Dunaszerdahelyről vonattal bejáró munkavállalónak az utazás kb. havi 2350 koronájába kerül. Ez sem kevés, de ennyiért szinte lehetetlen albérletet találni Pozsonyban. Viszont az utazás legalább két és fél óra veszteséget jelent. Az Érsekújvárból ingázónak havi kb. 4800 koronába kerül az út, az elvonatozott idő (személyvonattal) napi három óra 16 perc. A még távolabbi településekről pedig gazdasági és emberi szempontból egyaránt előnytelen az ingázás. Tehát szükségszerűen valamilyen pozsonyi lakás, illetve szállás után kell nézni. Aki rokonok, ismerősök híján hirdetőújságból próbálkozik albérletet szerezni, nem jár(hat) jól. Néhány ár az egyik hirdetőújság januári számából: garzon a központban, parkolási lehetőséggel 9500 korona; kétszobás, berendezett lakás tévével, mosógéppel 11 400 korona; háromszobás felújított összkomfortos lakás a központban 500 euró.

Érdemes megfigyelni, hogy több hirdetéshez azonos telefonszám tartozik. Ezek ingatlanközvetítő irodákhoz vezetnek. Itt a keresgélő több dologgal szembesülhet. Jobbik esetben csak az derül ki, hogy az ár a hirdetésben megadottnál valamivel magasabb. De előfordulhat az is, hogy közlik az érdeklődővel: az általa kiszemelt albérlet ugyan nem létezik, de ha befárad az irodába, „csekély” közvetítői díjért kaphat címeket, a szolgáltató azonban ezekért általában nem vállal felelősséget. De ha ettől el is vonatkoztatunk, a fentebb megjelölt árak olykor egy pályakezdő havi fizetését is kiteszik. Csak úgy van esélyük, ha többen vesznek ki egy lakást.

Bozsaky Tamás és Szeghő Sándor pályakezdő villamosmérnökök. Ligetfaluban, a Technopol közelében épült iszonyú betonkolosszusok egyikének nyolcadik emeletén bérelnek háromszobás lakást két társukkal, havi 12 500 koronáért. Ebből a saját szobában lakók 3650 koronát fizetnek, a közös szobában élők 2600 koronát.

– Olcsóbb nem volt?

– Szerintem pozsonyi viszonylatban ez átlagosnak mondható. Meg aztán gyorsan is kellett. Ez adódott, megnéztük és kibéreltük – mondja Sándor.

– Hogyan találtatok rá erre a lakásra?

– Egy korábbi, azóta már megnősült lakótársunkra bíztuk a keresést. Ő hirdetőújságokban böngészett, úgy akadt rá erre.

A szobák berendezése eléggé puritán, férfias. Mindegyikben csak ágy van, meg valami szekrénynek látszó bútordarab. Csupán az egyikben van egy asztal. A többi bútort az albérlők hozták. A padlószőnyeg kopott, függöny nincs, csak roló, az sem működik minden szobában.

– Nem zsúfoltak a szobák...

– Ki lehet bírni. Nem erről álmodoztam, de úgy gondolom, egy pályakezdőnek érdemes néhány évet Pozsonyban eltöltenie, hiszen itt jobbak a fizetések. De én sem hosszútávra terveztem ittlétemet.

– Magasak az ingatlanok árai, s hacsak a szülők nem segítenek be, a fiatalok túlnyomó többsége képtelen lakást venni Pozsonyban – teszi hozzá Tamás.

Aki albérletben lakik, annak csökken az esélye arra, hogy egyszer mégiscsak hozzájut egy lakáshoz, hiszen a havi albérleti díj nem ritkán a lakáshitel törlesztendő részletével azonos.

Léteznek költségkímélő megoldások is. A nyitragesztei Gál Erik hét közben a munkahelyén lakik. A fiatal programozó egyik kollégájával osztja meg a cég mellett található, ránézésre legfeljebb tizenhat négyzetméter alapterületű szobát. A berendezés itt is spártai: ágy, asztal, tévé.

Ezzel a céggel nagy szerencsém volt – mondja beszélgetőtársam. – A szobát ingyen használhatom, a belváros közel van, és a munkahelyem is csak két percre” – teszi hozzá mosolyogva.

– Nem nyomasztó állandóan a munkahelyeden lenni?

– Olykor talán az, de én szeretem a munkámat, és ezekért az előnyökért... Nem ismerek mást, akinek ilyen lehetősége volna. És az udvar túlsó felén már épülnek a szolgálati lakások, egy-másfél éven belül beköltözhetők lesznek.

Ha Erik az előbb említett albérletben lakna, az páros felállásban évi 31 200 koronájába kerülne, rezsi nélkül. Nem csodálkozunk, hogy nem akarja otthagyni ezt a vállalatot.

Vannak a költségkímélésnek kevéssé legális, de kétségkívül olcsó módjai is. Az egyik lehetőség „a konyházás”. Mivel a riporter számára ez a fogalom csak hallomásból volt ismerős, arra kérte a teljes nevét érthető okokból nem vállaló párkányi származású „konyházót”, Mikkát, magyarázza meg, mit is takar ez. „A konyházás annyit jelent, hogy az ember hoz egy ajtót, azt felteszi egy kollégiumi konyhára, és ott eszik, ott alszik, ott csajozik, szóval ott él.” Ami rögtön feltűnik, hogy a konyhának nem szériatartozéka az illemhely...

– A konyházáshoz elengedhetetlen, hogy az embernek legyenek ismerősei az emeleten vagy a közelben. Ilyen ismerősök szobájához van kulcsom, ott zuhanyozok, oda járok illemhelyre is.

– Na de a konyha főzésre való. Mi történik, ha valaki rendeltetésszerűen szeretné használni a konyhát?

– Azoknak elmagyarázzuk, hogy ez nem olyan konyha, menjenek máshova. Bár nem tudom, hova mehetnének, mert ebben a blokkban majdnem minden emeleten laknak. De aki „intris”, az tudja, mi a helyzet. A legtöbb szobában van mikrohullámú sütő, vízforraló, sőt már fritőzt is láttam.

– Huszonöt éves vagy. Nem kényelmetlen nap mint nap úgy „hazajönni”, hogy remegni kell a portásfülke előtt?

– Ugyan... Már az egyetemi éveimet is ebben a konyhában töltöttem. Olyan régen lakom itt, hogy minden portást ismerek. Annyit látnak itt, hogy azt hiszik, itt lakom. Ha ellenőrzés van, az már veszélyesebb.

– Ilyenkor mihez kezdesz?

– Igyekszem nem otthon lenni.

– Meddig akarod még ezt csinálni?

– Ha volna valami rendes albérlet haverokkal, oda elmennék. De ismeretlennel nem szívesen költöznék össze.

Persze nem kell konyhában lakni. Lehet szobában is. A malomvölgyi buszmegállóban a szemeszterek kezdetén látni olyan hirdetéseket, melyekben kollégiumi szobákat kínálnak eladásra. De hol lakik az, aki eladja a kollégiumi szobáját? Nos, otthon. A szobaüzérek leggyakrabban pozsonyi diákok, akik átjelentkeznek egy messze lakó rokonhoz, mondjuk a liptószentmiklósi nagymamához. Pozsonytól távol élő diákként aztán könnyen kapnak helyet a kollégiumban, ha tanulmányi eredményeik a közepesnél jobbak. Az az évi tíz-tizenötezer korona meg nem rossz zsebpénz. Az sem jár rosszul, aki „megveszi” a szobát: a kollégiumi díj és az „alternatív bérleti díj” összege együtt sem üti meg egy olcsó albérlet árát. Olyan altruizmussal ritkán találkozunk, mint egy fiatal építészmérnök esetében. B. az ország keleti feléből származik, tanulmányai miatt jött Pozsonyba, hét évvel ezelőtt. Az egyetemi tanulmányai során megismerkedett egy csallóközi lánnyal, az illető hölgy már a menyasszonya. ĺgy B. nem tért viszsza szülővárosába, hanem a fővárosban vállalt munkát. És legalább addig szeretne itt dolgozni, míg kedvese be nem fejezi egyetemi tanulmányait. Egy évig albérletben lakott, majd egyik barátja, mielőtt külföldi részképzésre távozott, felajánlotta, nem jelentkezik ki a kollégiumból, B. a kollégiumi díj ellenében beköltözhet.

– Az egyetemi évek során végig kollégiumban laktam, többek közt ebben is, ahol most. Mit mondjak, nem a legjobb, de ki lehet bírni.” A fiatal mérnök részben azért is viseli el a nehézségeket, mert kedvese ugyanennek az intézménynek egy másik blokkjában, tehát szinte karnyújtásnyira lakik. Persze ő sem innen szeretne nyugdíjba menni. – Adódott egy nagyszerű lehetőség, amelyet vétek lett volna kihagyni. A szüleim és a bátyám segítségével szeretnék egy garzont vásárolni, Pozsony vonzáskörzetében. A magam részéről szurkolok a szimpatikus fiatalembernek, de még Somorján is bajosan talál garzont kilencszázezer korona alatt.

Felsőoktatási kollégiumban nem diákként lehet legálisan is lakni, ha az illető házastársa egyetemista. Asztalos Zoltán és Orsolya kisfiukkal, Mátéval ezt az utat választották. A malomvölgyi diákvárosban – mely sokkal inkább gettóhoz hasonlít – erre egy helyen nyílik lehetőség. Valószínűleg a legkulturáltabb kollégiumban, melynek földszintjén még egy kis játéksarok is található. Zoli és Orsi ismerik a kollégiumi élet „szépségeit”, Orsi házasságkötésük előtt a Družba és az Átriárky nevű kollégiumokat próbálta ki, Zoli pedig szinte az összes malomvölgyi kollégiumban lakott, igaz, némelyikben csak a konyháig jutott. A „riportkörutam” során látott szobák közül ez volt az első, mely az otthonos jelzővel illethető. A férfi racionalitás és a női szépségigény szerencsés módon találkozott. Az ajtón belépve jobb oldalon a kiságy, kék függönnyel eltakarva, az ablak előtt a két asztal, az egyiken konyhai felszerelés, a másikon könyvek. Az összes szekrény egy falfelület elé került, ezzel szemben kapott helyet a heverővé alakítható ágy. Célszerű elrendezés: a szoba közepére nem került semmi, ez a tizennégy hónapos kislegény „felvonulási területe”. A falon tükrök próbálják optikailag nagyítani a szoba 15,4 négyzetméteres alapterületét. A szoba kétségkívül nagyon lakályos.

– Mikor összeházasodtatok, gond nélkül megkaptátok ezt a kollégiumi szobát?

– Igen, kérvényeztem, és gond nélkül megkaptuk. Szerintem minden családos diákot előnyben részesítenek – mondja Orsi.

– Hogy lehet összeegyeztetni a gyermeknevelést az orvosi egyetemmel? Hisz van, akinek gyerek nélkül is nehezen megy...

– Sokat gondolkodtunk rajta, hogy Mátét hozzuk-e magunkkal vagy maradjon otthon a nagyszülőkkel. Családi házban lakunk, a hosszú folyosón még télen is nyugodtan szaladgálhatna, mászkálhatna, nyáron pedig ott van a nagy udvar. Biztos több lehetősége lenne a játékra, és a nagyszülei a tenyerükön hordoznák. De úgy érezzük, egy ilyen kisgyereknek a szülei mellett a helye. Délután, amikor Zoli hazajön a munkából, általában ő van Mátéval, ilyenkor tanulok; és miután lefektettük, még három-négy órát tudok aktívan tanulni. Nagyon sokat jelent a nagyszülők segítsége, a hétvégéket mindig otthon töltjük.

– Mikor az egyetemen, illetve a munkában vagytok, ki vigyáz Mátéra?

– Orsi három barátnője „váltott műszakban”, de van egy ideiglenes fiú bébicsőszünk is. Ha valamelyikük kiesik, általában hazavisszük Mátét.

Ám a kollégium nem minden vonatkozásában nevezhető ideális helynek a gyermekneveléshez. El kell viselni az ugyanabban a lakóegységben élő másik két család életének „zajait”, és a bulik sem ritkák, ilyenkor nagy a ricsaj. Ajtócsapkodás, rohangálás a lépcsőn, hangos hazatérés a kocsmákból – melyekből van néhány a Malomvölgyben – mindez hozzátartozik az itteni hétköznapokhoz. „Úgy döntöttünk, hogy ezt az évet még kihúzzuk itt, aztán ha lehet, jövőre albérletbe költözünk. A körülmények ugyan elviselhetőek, és nagyon fontos, hogy a család együtt van, de Máténak ez az egész közeg nem ideális, nem mindig tud nyugodtan pihenni” – mondja a családfő.

Néhány pillanatkép, vagy inkább állapotrajz arról, hol laknak a Pozsonyban dolgozó fiatal magyar értelmiségiek. Ezek az emberek nem valamiféle „szlovákiai álom” jegyében jöttek ide, hogy meghódítsák a fővárost, csak szeretnének egy kicsit jobban élni és gazdaságilag megalapozni jövőjüket. Azonban a vázolt lakáshelyzetekben főként az átmenetiség és a gazdasági kényszer dominál. A huzatos nagyvárosban kibírják, átvészelik, elviselik az életet.